Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Állomásfelújítások a gyermekvasúton

Nemrég összegyűltek a Kárpát-medence kisvasútjainak képviselői, hogy elmondják egymásnak gondjaikat, elképzeléseiket. Bauer Károlyt, a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút csomóponti főnökét kértük meg, röviden összegezze az idei évi terveiket.
„Az elmúlt időszakban tapasztaltuk, hogy az egyik MK45-ös mozdonyunk remotorizációs felújítása után sokkal inkább környezetbarát és gazdaságos módon üzemel, ráadásul csendesebb és jobb teljesítményt is nyújt – fogalmazott a gördülőállománnyal kapcsolatban Bauer Károly. – Sajnos, a hozzánk 1973-ban újonnan került gépek az elmúlt időszakban különösen elhasználódtak, már két-három kocsi hegyre vontatása is megerőltető volt számukra. A következő években – a MÁV anyagi forrásaitól függően – még négy mozdonyt szeretnénk így átalakítani, míg egyet meghagyunk az eredeti gépészeti berendezéseivel. A sokáig a Széchenyi-hegyen kiállított MK49-es mozdonyunk is új motorra vár. Maga a jármű jó állapotban van, és képes lenne akár menetrend szerinti vonatot is húzni, ugyanakkor a fontossági sorrendet figyelembe véve ezt az elképzelésünket csak az említett négy mozdony felújítása után válthatjuk valóra. Apróbb javítási munkák várhatók a nosztalgia motorkocsinál, illetve a hétvégenként közlekedő gőzmozdonyoknál.”
A Széchenyi-hegy állomás a mellékhelyiségekkel együtt belülről teljesen megújul, a hűvösvölgyi végállomást pedig kívül-belül tatarozzák, beleértve az elöregedett nyílászárók cseréjét is – tudtuk meg a szakembertől. A perontetőről már hullik a vakolat, ami elég veszélyes, ezért sem halogatható tovább a munkálatok megkezdése. A forgalmat nem állítják le, de az állomáson mindig csak egy vágány lesz használatban, a vonatok a hűvösvölgyi üzemi területen fordulnak majd.
„A tavaly hatvanadik születésnapját ünneplő gyermekvasút állomásait folyamatosan korszerűsítjük, ami több évig tart – mondta Bauer Károly. – A munkák részletekben zajlanak, minden évben egy-két állomás kerül sorra, hogy a végén barátságos, kellemes környezet várja az utasokat, kirándulókat.”Allomasfelujitasok_a_gyermekvasuton

Kertész István