„Szerettem a Hegyvidéken élni”

Gyarmati Dezső, minden idők egyik, ha nem a legjobb vízilabdázója volt a vendége a Németvölgyi Terefere-sorozatnak. Előadását a helyi diákok rövid műsora előzte meg a Németvölgyi Általános Iskolában, Molnár Edit tanárnő elsősei farsangi verseket adtak elő, korábbi osztályának (5. a) néhány tanulója pedig – vetített képekkel illusztrálva – részletesen ismertette a vendég pályafutását, eredményeit.
A kiváló sportoló és sportszakember 1927. október 23-án született Miskolcon, ahol anyai nagyszülei laktak. Az első néhány hónaptól eltekintve 30 éves koráig a Németvölgyi út 26. alatti házban lakott. „Szerettem a Hegyvidéken élni” – mondta hallgatóságának. A második világháborúban, amikor benyomultak Budára a szovjet csapatok, egyik barátjával e ház udvarán ásták el fegyvereiket, miután századparancsnokuk, egy ismerős tornatanár hazaküldte őket a Sas-hegyről. Az épületet azóta lebontották, jelenleg üresen áll a telek.
1932-ben, amikor a németvölgyi iskola felépült, a két épület között még bokros erdő húzódott, egészen a Böszörményi útig. Remek terep volt a hancúrozáshoz. Gyarmati Dezső sporttehetsége már korán megmutatkozott, például a méta nevű játékban, amit az iskola udvarán játszottak.
„Rupnik Károly, a tanítóm olyannyira méltányolta ügyességemet – mesélte –, hogy a negyedik év végére kitűnőre javította fel a jegyeimet. Jót akart, de nem tett jót, mert azt a hitet ültette el bennem, hogy a gimnáziumban is hanyagolhatom a tanulást. A sportkarrierhez azonban ez is közelebb vihetett. Sportpályafutásomat ökölvívással és kézilabdával kezdtem, az előbbit azonban ellenezték a szüleim, az utóbbit pedig a »mély nyomokat« hagyó Marczibányi téri pálya fekete salakja miatt hagytam abba. 1938-ban elkezdtem versenyszerűen úszni, azt viszont monotonnak találtam, így 1940-ben, amikor hívtak, áttértem a vízilabdára.”
Első nemzetközi sikerét 1947-ben a párizsi főiskolai világbajnokságon aranyérmet szerző csapat tagjaként érte el. Azután már nem volt megállás az éremgyűjtésben. A krónikást alakító ötödikesek elmondták, vízilabdában egyedül ő mondhatja el magáról, hogy öt olimpián szerzett érmet (három aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot), ezenkívül játékosként további két Európa-bajnoki arannyal is büszkélkedhet. Száznyolcszor volt válogatott.
Azt már Peterdi Pál Gyarmati sors – avagy egy bal kéz története című, négy kiadást megérő könyvéből tudjuk, hogy egyik olimpiai aranyérmének sem tudott felhőtlenül örülni: 1952-ben, a Helsinkiben rendezett olimpia idején halt meg az édesapja, aki egy kis metodista nyomda vezetője volt, 1956-ban, a melbourne-i olimpia közepette itthon utcai harcok folytak, az 1964-es, tokiói olimpiát pedig a válása árnyékolta be. (Első felesége Székely Éva olimpiai bajnok úszó volt, a második Bara Margit színésznő.)
Gyarmati Dezső a melbourne-i olimpia után hazajött, majd családjával külföldre távozott. 1958-ban visszatért, de a bajnoki mérkőzésektől két évre, a nemzetközi meccsektől pedig örökre eltiltották. „Ebben – mondta – a »disszidáláson« kívül a forradalomban játszott szerepem és a melbourne-i magyar–orosz vízilabdacsata is közrejátszhatott.” Később rehabilitálták, így az 1960-as, római olimpián már részt vehetett.
Azért, hogy ne kelljen sportszázadba mennie, még 1952-ben beiratkozott az ELTE Bölcsészettudományi Kar művészettörténet szakára. 1956-ban már csak a diplomázás volt hátra, még ígéretet is kapott, hogy a tervezett sportmúzeumba kerül igazgatóhelyettesnek, de közbeszólt a forradalom, így csak 1966-ban szerezhetett diplomát. Ugyanekkor szakedzői diplomát szerzett a TF-en.
Végül is az utóbbit hasznosította, nem is akárhogyan, 1970-ben a kolumbiai válogatott szövetségi kapitánya, 1973–80-ig, majd 1985 és ’88 között a magyar vízilabda-válogatott vezetőedzője volt. Első kapitánysága idejére esik a magyar vízilabdázás harmadik aranykora. A gyerekkrónikások elmondták, hogy irányítása alatt a magyar válogatott egy olimpiai aranyat (1976) és egy bronzot (1980), egy világbajnoki aranyat (1973) és két ezüstöt (1975, 1978), valamint két Európa-bajnoki aranyat (1974, 1977) szerzett. Mindemellett több hazai csapat edzője is volt.
Gyarmati Dezső a vízilabda-szövetségben és országgyűlési képviselőként is szolgálta a magyar sportot. 1993-ban megkapta a NOB Olimpiai Érdemrendje ezüst fokozatát, 2004-ben a Nemzet Sportolójává és a Magyar Vízilabda Szövetség örökös tiszteletbeli elnökévé választották. Nyolcvanadik születésnapján róla nevezték el a Lakiteleki Főiskola tanuszodáját, két évvel később pedig a hódmezővásárhelyi fedett uszodát. Mindkét helyen szobrot is emeltek tiszteletére.

Kérész Gyula