Pannonia- és ELTE-sikerek
Ezúttal is a Csörsz utcai sporttelep adott otthont a Hegyvidéki Diákolimpia őszi atlétikabajnokságának, míg a mezei futást új helyszínen, az Anna-réten szervezte meg a XII. kerületi Szabadidősport Központ. A több száz kerületi iskolást rajtvonal mögé állító futószámokban az ELTE gyakorlóiskolája bizonyult a legeredményesebbnek.
Az 1–6. osztályos általános iskolásoknak kiírt "Ki a leggyorsabb, a legkitartóbb?" futóversenyen az első korcsoportban kiválóan szereplő Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola nyerte a csapatversenyt három győzelemmel. Hármas holtverseny alakult ki a második helyen az egyaránt két-két aranyérmet begyűjtő SOTE, ELTE és Jókai Mór iskola között. Egyszer állhattak fel a dobogó tetejére a Virányos, a Németvölgyi és a Kós Károly iskola versenyzői.
A Pannonia Sacra lendülete kitartott a váltóbajnokságon is, a megszerzett négy győzelem azt jelentette, hogy az aranyérmek egyharmada a Városmajor utcai intézmény vitrinjeibe kerülhet. A siker értékét növeli, hogy rendkívül kiegyenlített volt a mezőny, a tizennégy bajnoki címen kilenc iskola osztozott. Jól szerepelt a két győzelemig jutó ELTE és SOTE, de az egy aranyat szerző Városmajori Gimnázium, Jókai, Kós Károly, Németvölgyi, Tamási és Arany iskola is dicséretet érdemel.
Némileg megfordult az erősorrend az Anna-réten megrendezett mezei futóversenyen, amelyen az előző két fordulóban összetettben még csak a képzeletbeli dobogó második fokát elérő ELTE hat arannyal gazdagodott, ezzel biztosan utasította maga mögé ellenfeleit. Második lett a Városmajori Gimnázium öt elsőséggel, megelőzve a három győzelmet elkönyvelő SOTE-t, illetve a Jókai Mór és Tamási Áron iskolát. Nem lehet panasz a Budai Középiskola és a Kós Károly iskola futóira sem, ők egy-egy bajnoki címmel öregbítették iskolájuk hírnevét.
Ám.