Átsétáltak Szlovákiába

Az Arany János iskola gimnazistái minden évben többnapos erdélyi útra mennek, ahol nemcsak a meglátogatott térség természeti szépségeivel, kulturális örökségeivel, de lakóinak életével is közelebbről megismerkedhetnek. A kisebbek, a hetedik–nyolcadik osztályosok a közeli Felvidékre utaznak egynapos osztálykirándulásra. A több éve tartó hagyománynak köszönhetően előbb-utóbb minden hegyvidéki gyerek eljuthat a határon túli magyarlakta területekre.
Szeptember utolsó napján a szlovákiai Párkányt, majd hazafelé jövet Esztergomot vette célba ötven diák. Miután a két busz leparkolt a Duna hazai oldalán, a csoport keresztülsétált a párkányi hídon. Szlovákiába átérve egyre gyakoribbá váltak a csodálkozó szavak: „Hogyhogy itt is magyarul beszélnek? Nem vagyunk még külföldön?” A meglepetés az Ady Endre Alapiskolában sem enyhült: „Olyanok, mint mi vagyunk; itt tényleg mindenki magyarul beszél?”
A gyerekek kérdéseit a vendéglátó iskola igazgatója, Fodor Zsuzsa válaszolta meg rövid tájékoztatójában: 740 diákjuk közül alig néhány szlovák nemzetiségű, de ők is mindent magyarul tanulnak. „Magyar nyelven folyik az oktatás, a szlovákot nemzetiségi, nem pedig idegen nyelvként tanítjuk – mondta. – Ez azt jelenti, hogy a gyerekek második osztályban kezdenek szlovákul írni és olvasni tanulni, s később éppolyan szlovák nyelvtan- és irodalomórájuk van, mint magyar.”
A párkányi Szlovákia egyik legnagyobb magyar nyelvű iskolája, a diákok többsége magyar érettségit adó középiskolában folytatja tanulmányait. „Azt nem népszerűsítjük, hogy a gyerekek átmenjenek tanulni a közeli Esztergomba, mert akkor már kisebb az esélye, hogy visszajönnek, nekünk pedig itt van szükségünk mindenkire” – fűzte hozzá az igazgatónő, elárulva, hogy budapesti vendégei kedvéért egy fizikaórát „lóg el”, pedig felmérő dolgozatot ígért aznapra tanítványainak. „Akkor most biztos nagyon örülnek nekünk!” – szögezték le gyorsan többen is.
Alexandrával, Krisztinával és Dorinával útközben beszélgettünk. „Minden sokkal lassabbnak tűnik, mint otthon – mondták egyöntetűen mindhárman –, és mindenki, akivel találkoztunk, nagyon barátságos volt. Jó lehet itt élni! Tetszett, hogy az igazgatónőnek fontos, a gyerekek itt járjanak iskolába.”
Egy rövid párkányi séta – leginkább fagyizás – után a társaság hazasétált Magyarországra, s miután mindenki sikeresen megmászta a várhegyet, szakképzett idegenvezető mutatta be az esztergomi bazilikát, az ország legnagyobb templomát. „A város nemcsak a magyar államiság megszületésének volt tanúja, de első királyunk az esztergomi székesegyházat tette az ország főtemplomává, és püspökét a magyar egyház prímás-érsekévé emelte örök időre” – tudták meg tőle a gyerekek, akik megnézték az altemplomot, a bazilika főhajóját és a páratlan értékeket őrző kincstárat.
„A számítógép, az internet világa miatt a fiatalok ma meglehetősen ingerszegény közegben élnek – mondta a kiránduláson lapunknak Vitárius Balázs igazgatóhelyettes –, ezért tartjuk nagyon fontosnak, hogy mind több módon nyissuk érdeklődésüket a világ felé. Egy ilyen osztálykirándulás kiváló alkalom, hogy lássák, a határon túl is élnek magyar emberek; megismerhetik, hogyan tanulnak az iskolában – ami a miénktől eltérően nem nyolc-, hanem kilencosztályos, hattól tizenöt éves korig tart. Ha egyelőre csak villanásnyit is, de most képet kaptak minderről, hazafelé pedig megismerhették egyik legjelentősebb nemzeti kincsünket. A kiránduláson szerzett élményeiket pedig közösen megbeszélik az első osztályfőnöki órán.”

A.I.