Galéria 12 - A fiatalok új kedvence
Több hónapos szünet után ismét nyitva áll a vendégek előtt a Galéria 12 kávézó – régi értékkel, régi-új közönséggel, új ötletekkel és új üzemeltetővel. A júliusi újranyitás óta a hegyvidéki fiatalok egyik kedvelt szórakozóhelyévé vált a kerület képzőművészeinek alkotásait bemutató kávézó, amelynek vezetőjével, Bényei Andreával a hagyományokról és az újdonságokról beszélgettünk.
Nem volt új az ön számára a Galéria 12 kávézó, amikor bérbe vette, hiszen az első üzemeltető csapatában dolgozott, s nagy része volt a megnyitás előkészületeiben.
– Ez is igaz, és a magaménak érzem az önkormányzat eredeti célját is: olyan találkozóhelyet szeretnénk teremteni, ahol a hegyvidékiek nemcsak egymással, a kerület művészeivel, de azok alkotásaival is találkozhatnak. Nekem is tetszik a gondolat, hogy művészutcává váljon a Hajnóczy. Ha megfigyeli, a ház előtt már a járda biztonsági oszlopain is látszik, hogy itt valami elkezdődött. Mindebben ráadásul nélkülözhetetlenül jó partnereink maguk a művészek is, élükön Borza Terézzel.
Az utóbbi hetekben azonban – úgy hírlik – nyitni kezdtek más művészeti ágak és korosztályok felé. Mit jelent ez?
– Párommal, Székely Lászlóval együtt működtetjük a kávézót, és arra gondoltunk, hogy hétvégenként valami többletet nyújtunk a fiataloknak, olyan estéket szervezünk, ahol nem csak beszélgetni lehet egy-egy ital mellett. Ezért azt találtuk ki, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítunk olyan fiatal zenészek számára, akik tudásukkal már jóval túlnőtték a fürdőszobatükör közönségét, de még nem álltak igazi publikum előtt. Nálunk – például barátaik, családjaik előtt – biztonságban próbálkozhatnak az első fellépéssel.
A kávézó méretei miatt nyilván nem nagy együttesek jelentkezésére számítanak.
– Persze, behatároltak a lehetőségeink. A legutóbbi alkalmakkor két nagyon tehetséges fiatal srác teremtett olyan szenzációs hangulatot, hogy még a középkorosztály is táncra perdült. De nemcsak zenészekre számítunk, örülnénk annak is, ha valaki például verseket, novellákat olvasna fel, vagy más, igényes produkciót hozna. Őszintén reméljük, hogy hamar idetalálnak a kerület tehetséges fiataljai, akik a nagy közönségtől talán még félnek, de azért szeretnék már megmutatni magukat egy kicsit.
Mindemellett az eredeti szerepét is betölti a Galéria 12, jelenleg is egy szép kiállítás látható itt.
– Ezek a Szakrális Művészetek Hete alkalmából nyílt Üzenet című tárlat alkotásai. Az emberek bejönnek úgy is az utcáról, hogy nem kérnek semmit, csak körülnéznek; mi nekik is örülünk. Sőt, hadd dicsekedjek el: a júliusi nyitásunk óta két művet sikerült eladnunk! Ennek mi is legalább annyira örültünk, mint a művészek.
Még rövid idő telt el, de hogyan látja, lesznek törzsvendégek?
– Már vannak! A legfiatalabb törzsvendégeink a kétéves Mira és nővére, az ötéves Zora. Anyukájuk rendszeresen bejár hozzánk kávézni, és mindig hozza a két kislányt. Mira ilyenkor megáll az ajtóban, és beszól, hogy „habot, habot!” Ha épp nincs sok vendég, és tehetem, én is leülök hozzájuk kávézni, jókat beszélgetünk az anyukával, például a gyereknevelésről. De van egy szintén nagyon helyes idős házaspár is. Ők annyira drukkolnak értünk, az összes cserepes virágunkat a hölgy hozta, hogy segítsen még otthonosabbá varázsolni a helyet!
Jólesik hallani, hogy mindenkit helyesnek nevez. Emlékszem, amikor nemrég bejöttem körülnézni a kiállítás megnyitója előtt, olyan örömmel kínált meg, mintha egy rég várt vendég lennék az otthonában. Ugyanezt az otthonos érzést láttam az imént annak a fiatal férfinak a tekintetében is, aki beugrott ide. Ő is helyes, ugye?
– Dávid? Persze hogy az! Kicsit már olyan, mintha hozzánk tartozna. Sokszor hosszan elbeszélgetünk más vendégekkel is, szinte elfelejtve, hogy dolgozunk, és emlékeztetnem kell őket is, magunkat is, hogy hajnalodik, nekem lassan vissza kell jönni nyitni, pedig még be sem zártam. De szerintem az ember addig tudja jól végezni a dolgát, amíg élvezi, és nem érzi munkának. Remélem, nálunk ez nagyon sokáig tart!
(Antal I.)