Színház a Hegyvidéken
Egyelőre nem önálló szervezeti egységként és nem is saját társulattal, de végre önálló előadással várja a színházat szerető közönséget a MOM: november 6-án este Karinthy Ferenc Dunakanyar és Bösendorfer című egyfelvonásosait mutatják be.
Az előkészületekről és a későbbi tervekről Márton András színművésszel, a kezdeményezés életre hívójával beszélgettünk.
– Egyelőre csak egy színházi kezdemény, amit elindítunk, de nagyon szeretnénk, ha az évek folyamán polgárjogot nyerne. Első előadásként azért döntöttünk Karinthy Dunakanyarja és Bösendorferje mellett, mert éppen annak a felnőtt, 40–80 éves korosztálynak szól, amely számára gyér a mai színházi kínálat. A két egyfelvonásossal megpróbáltuk megcélozni azt a budai, polgári közönséget, amelynek az életét mutatja be a két darab. Ez az épület az övék, miért ne láthatnának itt nekik, róluk szóló igényes színházat is, hiszen ehhez minden adott. Milyen jó lenne, ha a MOM színházterme, ez a hatalmas helyiség megtelne egy-egy előadásra is, ahogy meg szokott telni egy-egy koncertre! De nem csak az idősebbekre gondolunk – ha sikerült magunk mögött tudni a kezdeti nehézségeket, szeretnénk a gyerekeknek is valami egészen szokatlan színházat nyújtani, amelyik nem „gügyög”, és mélyebb hatással lehet rájuk.
Az lenne majd inkább az állandó profil?
– Nem, de ha hamarosan nem kezdünk felnevelni egy új közönséget, nem lesz kinek játszanunk, a polgárság pedig egy fontos örömforrással lesz szegényebb. Inkább a kreativitást akarjuk felébreszteni a fiatalabbakban, és ha néhányan ennek következtében később a színház felé fordulnak, az sem baj.
Úgy, mint a Legkisebb Ugrifüles…?
– Emlékszik rá? Igen… Látja, milyen sokáig tart egy meghatározó élmény? Olyan előadások terve forog a fejünkben, ami egy fiatalabb ember jövőjét befolyásolhatja, míg egy magam korú, vagy idősebb ember hitét, emlékeit igazolhatja.
Két korosztályról, két témáról beszélünk.
– Egyrészt a polgári közönségnek próbálunk igényes, lehetőség szerint magyar darabokat hozni, a lehető legjobb színészek közreműködésével, a legalkalmasabb rendezők segítségével, másrészt – hasonló feltételekkel – a fiatal generációt különleges eszközökkel a színház felé terelni, a saját tehetségük felszabadítása érdekében. Hogy hogyan bírjuk ezt szuflával? Rajtunk nem fog múlni, a közönség támogatásán, szeretetén annál inkább.
Kik az első előadás főszereplői?
– Fehér Anna és én játsszuk a Dunakanyart, Tímár Éva és Zöld Csaba a Bösendorfert – ezt a darabot annak idején vagy nyolcvanszor adtam elő Makay Margitkával, és óriási siker volt. Mindkét előadást Réczei Tamás fiatal rendező rendezi, ő a kecskeméti színház művészeti vezetője.
Milyen gyakran láthatók a darabok?
– Ebben az évben négy alkalommal, november 6-án és 30-án, illetve december 13-án és 29-én este hétkor lesz előadás, ezekre izgatottan és tisztelettel várunk mindenkit. Bízunk benne, hogy egy idő után bérletes programot is kínálhatunk. Nagyon szeretnénk a közönséggel folytatott beszélgetések során kialakítani a következő időszak programjait, hogy mindenki azt kapja a színház sajátos eszközeivel megjelenítve, ami érdekli. Talán ezzel a vállalkozással is hozzájárulunk ahhoz, hogy a MOM Kulturális Központ valóságos otthon legyen nemcsak a budai, de a színházhoz szokott pesti közönség számára is.
(A.)