Kitakarították a Városmajort
Negyedszer szervezett lakossági takarítási akciót a Főkert Zrt. a városmajori parkban. A munkához ezúttal huszonkét önkéntes csatlakozott. A csapat egyik fele a major központi játszóterének takarításában vett részt, a többiek a park sétányait szabadították meg a mások által eldobált szeméttől és a korán lehullott elszáradt falevelektől, illetve avartól.
Bár a Főkert napi rendszerességgel takarítja a parkot, az akció során így is egy köbméter szemét és hatszor ennyi zöldhulladék gyűlt össze. A takarítók közel fele egy vállalkozás képviseletében vett részt a programon. A hegyvidéki lakosok mellett a legtöbben a szomszédos második kerületből jöttek, de volt olyan parkbarát, aki a pesti belvárosból érkezett.
(em.)