Újranyitás, nyitás az újra – Hegyvidéki Ősz fesztivál

Szombat

Első utam a hazatalált biopiacra vezet. Hűvös van, a kora reggeli dér még csillog a gesztenyefák levelein, de a vásárlók autói már sorban állnak az új mélygarázs bejárata előtt. A hegyvidéki nap Rózsa Péterrel kel, aki hajnali kettő óta talpon van, hogy teherautójával időben megérkezzen hozzánk Balmazújváros mellől, és nyitásra a standja is készen legyen. A pusztai betyár öltözetben otthonosan mozgó virágoskúti gazda a biopiac doyenje.

Mint mondja, megtanult „paprikául” a két évtized alatt, amióta biotermeléssel foglalkozik gazdaságában. Összességében harminc éve termeszt önállóan.

– Már akkor is, amikor nem lehetett, aztán lehetett, de nem engedték, most engedik, de nem lehet, na jó, ez csak szójáték, de az igazság az, hogy nagyon nehéz munka…

Bivalysajttal kínál, marokba illeszkedő bugylibicskával kanyarítja le a karikaszeletet.

A biopiacon immár négy húsbolt van egy helyett, nagyobb a választék, szép a környezet, tágasabb a hely, köves út vezet minden pavilonhoz, eltűnt a por, a gyerekek is biztonságban játszhatnak. Híres ez a hely hetedhét határon, mert az őstermelők a saját, ellenőrzött termékeiket árulják, de behozzák mellé a magyaros kultúrát, a népzenét, a jó kedélyt is.

Mi a mai specialitás a Rózsa-standon? – kérdezem Rózsa Pétert.

– Ez a bivalygomolya a kezemben egyedülálló, szerintem szenzációs. Bivalyt egyedül mi fejünk az országban. Olyan állat, hogy nem kér abrakot, csak legeli a jó füvet, de imádja a vadkörtét is. Ha borász lennék, kiérezném a gyümölcs illatát belőle... Kér még egy karikát?

A Sirály sétány „Jagelló-végén” áll a szabadtéri nagyszínpad, a saját szavai szerint „pásztorgúnyába” göngyölt Gyönyörű Zsigmond birtokolja a mikrofont. Ő e különleges nap vásári kikiáltómestere:

– Aki vesz, annak lesz, aki nem vesz, annak nem lesz!

Tekervényes, Máramaros hangulatát felidéző, ízes mondatokkal szórakoztatja a vásárlókat. De eljön az idő, amikor még egy kikiáltónak is levegőre van szüksége. A néhány percnyi szünetet kihasználva Molnár Lajos népzenész triója csap a húrok közé, húzzák a nótát felszabadultan, furulyaszóval megspékelve.

*

Tizenegy óra. Elérkezik a hivatalos megnyitó pillanata. Az esemény háziasszonya, Borbás Mária felhívja a díszvendégeket a színpadra, a Molnár banda tust húz a tiszteletükre. Három hatalmas méretű, az ország három különböző pontján, „valódi” fűzfagallyakból font biokosár követi őket, rogyásig megrakva a piac termékeivel. A „rogyásig” jelző a cipelésben segédkezők térdeire is vonatkozik…

– Ezt a piacot egyszer már megnyitottuk, csak elköltöztünk, most visszajöttünk, remélem, véglegesen – mondja Czeller Gábor, a Biokultúra Szövetség elnöke. – Az őstermelők nagyon sok munkával állítanak elő igen választékos termékeket, ezért megérdemlik a köszönetet. Meglepődtem, mennyi fiatal van a vevők között. Ők már idejében ráéreztek a magyar termék ízére, egyediségére.

A mikrofont Pokorni Zoltán polgármester veszi át.

– Jól tette az elődöm, hogy átcsábította ide a biopiacot hat évvel ezelőtt – idézi fel a közelmúltat. – Így jött létre ez a faházikókkal és faborítással díszített, erdélyi hangulatú vásárhely, a legnagyobb, leglátogatottabb biopiac nemcsak Magyarországon, de Közép-Európában is. Tőlünk nyugatra egyedül München dicsekedhet hasonló méretű biovásárral.

A polgármester megköszöni az árusok, a szervezők és természetesen a vásárlók türelmét a „számkivetés” idején, melynek során nem csupán a MOM Kulturális Központ hatvanéves épülete, de a csatlakozó egységek – köztük a piac is – megújultak.

– Büszkék vagyunk a központ új arculatára, megérte a másfél éven át tartó zarándoklás a szomszéd parkoló területére – folytatja. – Néhány perccel ezelőtt valaki megkérdezte, mikor ismertem fel az effajta termékek fontosságát. A válasz egyszerű: amikor megszülettek a gyermekeim. Az ember saját magával nem törődik annyira, de amikor az utódok egészségéről van szó, sokkal körültekintőbb lesz. Az óvodába már kosárszámra vittük a medvehagymát, a bioalmát, -répát, -céklát és más zöldségeket. Ez a szokásunk a mai napig él.

Pokorni Zoltán egy érdekes és legalább annyira értékes oldaláról közelíti meg a biopiac jelentőségét. Régen a gyereknek is volt feladata a családban, nemcsak evett, ivott, tanult és játszott, de valamivel hozzá kellett járulnia a közösség fenntartásához is. Napjainkban, főleg a városokban, ez a közös tevékenység leszűkült az együttfőzésre. A polgármester kéri a Hegyvidék lakóit, ne hagyjanak fel ezzel a jó szokással, sőt hozzák el a gyermekeiket is vásárolni, válogassanak közösen terméket, „jutalmul” az apróságokat a főváros egyik legszebb, leginkább gyermekbarát játszótere várja itt.

A Biokultúra Szövetség rendszeresen adományt gyűjt az őstermelőktől egy-egy kerületi intézmény részére, ezúttal a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona kap három hatalmas, élelmiszerekkel teli kosarat. Fehér Anna nővér, az intézmény igazgatója, a Hegyvidék díszpolgára elfogódottan köszöni meg.

– Ha látnák a kicsik arcát, amikor beleharapnak a friss almába, vagy kezükbe kapják az illatozó, frissen sült tököt…!

A közönség őszinte derűvel megtapsolja a jelenetet, amikor a polgármester is megmarkolja az egyik irdatlan kosár fülét, és kipirult arccal segíti lecipelni a pódiumról.

*

A Duna Művészegyüttes áll a Sirály sétány színpadán. Marosvásárhely környéki kisfalvak táncaival melegíti fel a deszkákat, majd az együttes vezetője, Vámos László ad elő hölgypartnere segítségével szatmári motívumokra komponált Kállai-kettőst. Pontozó és csárdás következik a Kisküküllő vidékéről, a teljes tánckarral. A műsor második felében felpörög a ritmus, a férfiak ördöngös bottánc közepette vetélkednek, a műsort az ír steptáncra emlékeztető ritmusjátékkal fejezik be. Kopog és dübörög a deszkapódium, odalent méltán csattannak össze a tenyerek, újrázást követelve.

A szünetben régi vendégünk, Domi állítja fel bábszínházát. Jól ismert „slágerét”, a Zsugori gazda és az ördög című játékát éppen úgy élvezik a legújabb generáció apróságai, mint a sok évvel ezelőttiek.

Az árnyékoló fal vége felé magányos fiatalember furulyázik. Kecskeszakáll, karimátlan sapka, zarándoking. Gábor valamikor ismert gitárművész, jazz- és blueszenész volt. Néhány éve „megtért” a magyar zenéhez. Azóta szinte vallásos hittel gyűjt dalokat és zeneszerszámokat. Éppen félkezes furulyán játszik, másik kezével egy bádog tejeskannán dobol, meglepő hangokat csalva elő belőle. Amikor megpillant, rám kacsint, elővesz egy szinte földig érő fúvóeszközt, a kavalt, azzal invitálja táncra a játszótérről köréje sereglő gyerekeket.

A MOM előterében meglátogatom Helgát és Anitát, a Lollini Fotókabin grafikusát és fényképészét. Próbálok szót váltani velük, de egy pillanat nyugtuk sincs, az érdeklődők sorban állnak mögöttük – mindenki szeretne egy fotót magáról, vagy a családról emlékbe. Fiatal házaspár guggol az egyik háttér elé, a férfi hátán gyerek, elcsattan egy nyilvános csók, az arra járók mosolyognak…

*

A szombat délután a nagyoké – legalábbis így gondoltam. Tévedek. Senkinek, a gyerekeknek sem akaródzik hazamenni. Inkább várnak szüleikkel együtt Rúzsa Magdira.

A kerti színpad nézőterén egyetlen pad sem marad üresen. A Solti György Zeneiskola Vonószenekara az érdeklődést úgy hálálja meg, hogy nyilvános főpróbát tart, teljes repertoárral, majd a számukra adatott órában, immár beöltözve, megismétli az egészet. Bolla Milán karnagy egyszersmind szellemes műsorközlő is, még akkor sem jön zavarba, amikor hosszú percekre elsötétül a színpadvilágítás, és végig kell beszélnie a kényszerszünetet.

A koncert végén átsietek a belső színpad nézőterére, ahol a novemberben induló MOM Színház néhány tagja tart felolvasást Karinthy Ferenc két egyfelvonásos művéből. Filmbetét vezeti be a légyottot a Bösendorfer című darab egy korai feldolgozásából, ám csakhamar a szerző, a saját korában nemcsak íróként, de vízilabdásként is népszerűségnek örvendő „Cini” legendás mondásairól, csínytevéseiről és természetesen hírneves apjáról szóló legendák uralják a műsort.

És akkor jöjjön Rúzsa Magdi!

Alig tudom átverekedni magam a tömegen a Sirály sétányon, hogy a színpad közelébe kerüljek. A hangolásnak vége, a közönség türelmetlenül tapsolni kezd. Megjelenik Rúzsa Magdi, jönnek a zenészek; a hangszerek még meg sem szólalnak, de itt-ott már felhangzik néhány strófa az énekesnő dalaiból. A rajongók „előéneklik” a slágereket, amelyeket hallani szeretnének.

Rúzsa Magdi nem okoz csalódást, profi és érett előadó. Csak néhány percre lép ki „rock-imázs” szerepéből. Egymagában, a színpad szélén, zenekari kíséret nélkül elénekel egy balladát. A szöveg szerb, a sétány mégis csendbe burkolódzik.

A taps után megrázza magát, a fiúk ismét megragadják a gitárokat, dobütőket, és folytatódik a fergeteges buli. A nézőtéren öt-hat éves gyerekek rock and rolloznak a szüleikkel.

Lassan hazafelé indulok. A parti hanghullámai jóval az Apor Vilmos tér mögé kísérnek.

Somogyvári D. György

Vasárnap

A derűsen napsütéses vasárnapon olyan képet mutatott a MOM kertje, mintha egy gigantikus gyerekmegőrző lett volna. Pontosabban: családmegőrző, ahol az apróságokkal együtt szokás szerint a szülőket is elvarázsolta Halász Judit. Amikor a művésznő elmondta, hogy németvölgyi kisiskolásként az éppen a hatvanadik születésnapját ünneplő MOM-ban volt az első fellépése, a kicsik és nagyok már egy emberként énekelték a Boldog születésnapot! című dalát.

Halász Judit koncertje után következett a másik várva várt attrakció: megérkezett a színpadra a Szamos Marcipán óriási, a MOM épületét mintázó ünnepi tortája. Mint Szamos László elárulta, a trüffelkrémmel töltött, ötvenkilós édességet közel huszonöt kilogramm marcipánbevonat díszítette. Pokorni Zoltán elmesélte, hogy amikor tavaly, az Erzsébet-kilátó ünnepségén átvette az akkori alkalomra készült tortát – hogy megvágja, és utána mindenki megkóstolhassa –, barátai kisgyereke kicsit irigykedve azt hitte, „Zoli bácsié lesz az egész”. Miután a polgármester megnyugtatta a gyerekeket, hogy a torta, mint mindig, most is övék, nyomban kóstolóra invitálta az ifjú nézősereget.

A nagy érdeklődésre számítva a Szamos Cukrászda több ugyanolyan ízesítésű, „normál” méretű tortával érkezett, hogy senki ne maradjon éhen. A legszemfülesebbek hamar hozzájutottak az áhított csemegéhez, mint az a kislány is, aki a nagymamája gondjára bízta zsákmányát: „Nagyi! Egyszerűen szuper vagyok, hogy szereztem belőle! Ez az a torta, ami a színpadon volt, nézd, ez pont a kupola egyik darabja!” – lelkendezett, majd a biztonság kedvéért megkérte a nagymamát, hogy amíg körülnéz, mit lehet játszani, csak keveset kóstoljon belőle.

*

Játszani pedig a színpadi műsorok mellett is bőven volt mit. Nemcsak a biztonságos és korszerű játszótér, de olyan különleges programok is várták a gyerekeket, mint Lollini Fotókabinja, vagy például a PEVA Műhely a kézműves-foglalkozásokkal, arcfestéssel és kalandpályával.

Az érzékelés egyik népszerű próbája volt az illatfelismerés: kis üvegekben különféle ismert fűszerek voltak, amelyeket fel kellett ismerniük a gyerekeknek. „Ezt tudom, ez könnyű! – kiáltott fel egy kisfiú a fehér kristályt tartalmazó üveget szimatolva. – Vagy cukor, vagy porcukor! Ez biztos, megismerem az illatát!” A mellette ülő kislány gyorsan beleszagolt, és pontosított: „Ebben az üvegben vaníliás cukor van.”

Mindeközben a Brass Cirkusz hangos csinnadrattával vonult fel a színpadra: a kicsiket a vicces jelenetek, a felnőtteket e jelenetekben a szellemes paródiák szórakoztatták. Nem csoda, hogy a gyerekeket alig kellett biztatni, maguk is vegyenek részt a produkcióban.

A Brasst a BAB Társulat követte, amely a Lúdas Matyi igencsak modern feldolgozását mutatta be. Ennek során egyebek mellett azt is megtudhatta a tisztelt nagyérdemű, mit is jelent valójában az oly sokat emlegetett „sárga veszedelem”: a sárga csekkek támadását. Ha a kicsik nem is, a nagyok azonnal értették, miért…

A legkisebbek számára varázslatos mesedélután kezdődött a fák alatt, a Lábita Színház szervezésében. Az előadott történeteket hallgatva az igazi, híres kerek erdőben érezhették magukat a gyerekek.

Az épület túloldalán zajló borkóstolás, az asztalok mellett iszogató, zenét hallgató sokaság látványa többeknek is a legjobb üdülőhelyek hangulatát juttatta az eszébe. „Épp csak a tengerpart hiányzik, olyan, mint egy nyaralós este” – mondta a borára váró férfi. „Bár a szomszéd kerületben lakunk, folyamatosan figyeljük, mit szerveznek a Hegyvidéken, mert itt mindig igényes programokra lehet számítani” – tette hozzá a felesége, Anna, aki gyorsan foglalt is maguknak két helyet egy megüresedő asztalnál.

*

A MOM-kertben mindenki elégedetten nyugtázhatta, hogy a készenlétben várakozó mentősök ráérősen olvasgatnak az árnyékban. „Egy-két darázscsípésen kívül mással nem jöttek hozzánk, reméljük, ez így is marad” – mondták, majd visszamélyedtek Rejtő és Asimov olvasásába.

A színpadon eközben megkezdődtek az előkészületek a felnőttek szórakoztatására. A Mrs. Columbo, élén Galambos Dorinával, annyira ízléses és komoly produkcióval lepett meg minket, hogy volt, aki el sem hitte, a néhány esztendővel ezelőtti tehetségkutató egykor kicsit vadóc külsejű versenyzője áll a színpadon: „Ez nem lehet a Dorina, teljesen kizárt – győzködte egymást két barátnő –, bár igaz, azóta eltelt pár év... Milyen jól énekel!” Az előadó bizonyára örült volna e szavaknak is, de a műsor végén kapott óriási taps sem hagyhatott benne semmi kétséget a siker felől.

S ha már siker: a Kerekes Band koncertje valóban tomboló elismerést váltott ki. A programfüzetben beharangozott „hasító ethno-funk, felszabadító csángó boogie, nagy, hatalmas rock ’n’ roll” nem üres ígéret volt, olyannyira, hogy a legtöbben még sokáig szívesen hallgatták volna a zenekart.

Mivel azonban már közeledett az Amadinda ütőegyüttes fellépésének időpontja, a szintén megújult-megszépült színházterembe özönlött a közönség, zsúfolásig megtöltve a nézőteret. A bali népzenétől a ragtime-on át Debussy és Márta István szerzeményéig az együttes olyan igényes, könnyeden komoly műsort adott, ami méltó befejezése volt az újjáéledt MOM Kulturális Központot megnyitó kétnapos fesztiválnak.

Antal Ildikó