Az utolsó szó a reményé
Páratlan művészeti élményben volt részük azoknak, akik részt vettek Kuklis Iván Tanúfának maradtam című verseskötetének bemutatóján a Kulturális Szalonban. A nézők nemcsak megrázóan szép verseket hallhattak, hanem a Kuklis család és barátai rövid koncertjét is végigélvezhették.
Az író-költő Kuklis Ivánt röplapok terjesztéséért az ’56-os forradalom leverését követően hatévi börtönre ítélték. Ott megélt tapasztalatait, érzéseit és élményeit a két évvel ezelőtt megjelent Botlánc című novelláskötetéből ismerhettük meg, legfrissebb, Tanúfának maradtam című versgyűjteménye az 1949 és 2011 között írt alkotásainak válogatása.
A szerzőt és közönségét köszöntő Fonti Krisztina a Kulturális Szalonban megtartott rendezvényen hangsúlyozta, a Hegyvidéki Önkormányzat fontosnak tartja, hogy szerény lehetőségeihez mérten segítse a kerületben élő alkotók közönség elé lépését. „A Botlánc szintén az önkormányzat támogatásával jelent meg, és hamar meghódította a közönséget, így engem is, ezért is nagy megtiszteltetés, hogy én írhattam az új könyv előszavát” – tette hozzá a hegyvidéki alpolgármester.
A kötet versei, amelyek közül számos elhangzott a könyvbemutatón, Kuklis Iván 1956-os élményeit, börtönéveinek keserűségét, családjához, szeretteihez fűződő érzelmeit és önvallomásait osztja meg az olvasóval. Olyan alkotások sora, amelyekről születésük pillanatában a szerzőjük meg volt győződve, hogy soha nem jelenhetnek meg – ma már tudjuk, ebben nagyon hosszú ideig igaza is volt. Művei kivétel nélkül mind megélt élmények feldolgozásai.
A címben szereplő tanúfa szó régi erdészeti szakkifejezés: így hívták a tarvágáskor hátrahagyott fát, amely azt mutatta, milyen volt a régi erdő, és milyennek kell lennie a felnövekvő új telepítésnek. Itt – metaforaként – a mai, értékválságos világban az állandó értékeket jeleníti meg. A tanúfa hitvallás arról, hogy az utolsó szó nem a fájdalomé és a lemondásé, hanem a reményé – mondta a bemutatót vezető irodalomtanár, Kuklis Éva.
A börtönnovellák és az ’56-os témájú versek kapcsán a könyvbemutató résztvevői megemlítették, hogy a forradalmi megemlékezések még mindig nem idézik fel azt a feszültséget, félelmet, elkeseredettséget, reményt és reménytelenséget, amit 1956 őszén, azt megelőzően, illetve azt követően átéltek az emberek. Több mint öt és fél évtized távlatából ez nyilvánvalóan egyre nehezebb is lenne. Aki azonban elolvassa Kuklis Iván novelláit és verseit, abban a különös élményben részesül, hogy valaki helyette is átélte és nekiajándékozza ezeket az érzéseket – a legmegrázóbb ünnepségnél is méltóbb megemlékezés gyanánt.
LI