Előzzük meg a karácsonyi tüzeket!
A tapasztalatok szerint decemberben és januárban megnő a lakástüzek száma, különösen a karácsony előtti hetekben, illetve szilveszterkor. A legtöbb bajt éppen az ünnep kedves kellékei, az adventi koszorúk, a karácsonyfákra akasztott gyertyák és a fényfüzérek okozzák.
A megelőzés szempontjából a legfontosabb, hogy szerezzünk be tűzjelző készüléket. Ez az „okos”, alig néhány ezer forintos berendezés éles sípolással figyelmeztet a veszélyre. Lényeges, hogy legyen otthon, lehetőleg a hálószobában, illetve a konyhában porral oltó készülék. Érdemes akár többet is vásárolni, így a kisebb tüzeket, például a felgyulladó karácsonyfát azonnal el lehet oltani. Különösen a konyhai olajos, valamint elektromos tüzek megfékezésében tesz jó szolgálatot a készülék, hiszen ilyen esetekben tilos vizet használni.
Figyeljünk arra, hogy a hetek múlásával az adventi koszorú egyre szárazabb lesz, ráadásul a gyertyák is folyamatosan rövidülnek, így ha meggyújtjuk őket, soha ne hagyjuk felügyelet nélkül a koszorút! Ugyanez vonatkozik a karácsonyfára is, a tűlevelek mellett ugyanis a fán lévő díszek is könnyen lángra lobbanhatnak.
Veszélyt jelenthetnek az elektromos égők – kizárólag magyar nyelvű leírással rendelkező és állandó üzletben árusított terméket vegyünk –, ezért ha elmegyünk otthonról, vagy aludni térünk, soha ne hagyjuk bekapcsolva a fénysort! Érdemes kiküszöbölni a hosszabbító használatát, ezért ajánlatos a fát a konnektor közelében, éghető anyagoktól – ilyenek a könyvek, a ruhásszekrények – távolabb felállítani. Ne használjunk a szobában kültérre szánt füzért, mert az gyorsabban túlmelegszik.
Kisebb tűz esetén porral oltóval, pokróccal vagy áramtalanítást követően vízzel kíséreljük meg a lángok továbbterjedésének megakadályozását. Ha ez nem sikerül, értesítsük a tűzoltóságot a 105-ös segélykérő telefonszámon, majd a helyiségek ajtaját bezárva hagyjuk el a lakást.
Em.