Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ismet_tarolt_a_MOM_Kulturalis_Kozpont2

Ismét tarolt a MOM Kulturális Központ

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara különdíját nyerte a MOM Kulturális Központ a Nemzetközi Ingatlan Szövetség – FIABCI – Magyar Tagozata és a Magyar Ingatlan Szövetség idén tizennegyedik alkalommal meghirdetett Magyar Ingatlanfejlesztési Nívó-díj Pályázatán. A díjat december 4-én vehette át a Hegyvidék nevében Váczi János alpolgármester.

A különdíjat felajánló Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Koji László a Gerbeaud Házban tartott ünnepségen kiemelte: a vállalkozókat képviselő köztestület nagyra értékelte, hogy a MOM Kulturális Központ felújításával befejeződött a terület nívós rekonstrukciója, aminek köszönhetően a körülötte álló ingatlanok is felértékelődtek. „Köszönöm a kerületnek – mondta a kamarai vezető –, hogy a létesítmény ennyire együtt él a környezetével.”
Ismet_tarolt_a_MOM_Kulturalis_Kozpont1Koji László szavaira is reagált a különdíjat átvevő Váczi János, amikor kiemelte, hogy a védett műemlék épület felújítása összekapcsolódott a környék teljes rehabilitációjának befejezésével. A kulturális központot is kiszolgáló épületegyüttes jött létre család- és környezetbarát módon, megoldódtak a parkolási problémák, és rögzített, állandó épületegyüttesekkel egészült ki a biopiac, nem beszélve arról, hogy a Gesztenyés kert felé is nyitó Larusszal a rekonstrukció során egy komplex szolgáltató szint jött létre. „Az úgynevezett Sztálin-barokk stílusú, védett műemlék épület felújítását tervező Csavarga Rózsa a MOM Kulturális Központ rekonstrukciójáért elnyerte az Év Belsőépítésze díjat is” – hangsúlyozta a különdíj átvétele után az alpolgármester.
A Nemzetközi Ingatlan Szövetség – FIABCI – Magyar Tagozata és a Magyar Ingatlan Szövetség tizennegyedik alkalommal meghirdetett nívódíj-pályázatának kiírása szerint a versengés célja a legjobb és legsikeresebb magyarországi ingatlanfejlesztések kiválasztása, bemutatása. Hazai ingatlanfejlesztési díjat már korábban is nyert el kerületi ingatlan, például a MOM Park, a Budapesti Osztrák Iskola és a Barabás Villa.
Mehrli Péter, a Magyar Ingatlan Szövetség főtitkára a díjátadó ünnepségen elmondta, hogy az 1997-ben először meghirdetett versengésen még alig volt jelentkező, ám a megmérettetés fontosságát mutatja, hogy évről évre egyre több pályamű érkezik a zsűri elé. Szaló Péter, a fővédnökséget vállaló Belügyminisztérium területrendezési, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkára köszöntőjében az ingatlanszakma összefogására hívta fel a figyelmet: „A díj azért is fontos, mert a létrehozott építmények társadalmi jelentőségét emelik ki, nagyon fontos a létesítmények építészeti kvalitása, környezettudatos működtetése és gazdaságossága is. Hogy e szempontok összeegyeztethetők, az utóbbi évek díjazottainak példája mutatja” – jelentette ki a helyettes államtitkár.
A MOM Kulturális Központ különdíjának értékét tovább növeli az a népes mezőny, amelyben az intézmény rekonstrukciója az elismerést megkapta. Olyan intézmények versenyében érte el a sikert, mint mások mellett az újpalotai körzeti orvosi rendelő, a Mercedes kecskeméti autógyára, a XIII. kerületi Radnóti Miklós Kulturális Központ, a K&H Csoport székháza és bérirodaháza, a debreceni Kölcsey Központ, a Royal Tokaj Borászati Zrt. borászati együttese vagy például Kaposvár funkcióbővítő városrehabilitációja.
A FIABCI később megrendezendő nemzetközi versenyén a hazai versenyen győztes épületek indulhatnak.

(antal)