Téli segítség a hajléktalanoknak
Takarógyűjtést hirdetett az önkormányzat a kemény mínuszokban fagyoskodó fedél nélküliek megsegítésére – a felajánlott pokrócokból összeállított első csomagot a napokban adták át a hajléktalanokat gondozó Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak. A karitatív szervezet a téli hidegben arra összpontosítja erőit, hogy megóvja az utcán élőket a kihűléstől, a gondozás fő célját azonban a rendkívüli időjárás sem befolyásolja: a máltaiak szociális munkásai egész évben azért dolgoznak, hogy kimozdítsák az otthontalanokat kilátástalan élethelyzetükből.
A Hegyvidéki Önkormányzat takarógyűjtési akciót hirdetett: február 17-ig nyitvatartási időben a polgármesteri hivatalban, a 3-as számú alagsori tárgyalóban lehet leadni a hajléktalanoknak szánt tiszta, jó állapotú, meleg takarókat. A hegyvidéki polgárok első napokban beérkezett adományait, illetve az önkormányzat által felajánlott plédeket a napokban adta át Pokorni Zoltán polgármester és Váczi János alpolgármester Morva Emíliának, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat regionális vezetőjének a Feszty Árpád utcai hajléktalanszállón. „A máltaiak tudják, kinek van leginkább szüksége a takarókra, ezért rajtuk keresztül juttatjuk el azokat a rászorulóknak” – hangsúlyozta Pokorni Zoltán, aki jól működő, elhivatott szakemberekből álló szervezetnek nevezte a szeretetszolgálat hajléktalanellátó hálózatát.
Morva Emília, a szeretetszolgálat munkatársa köszönetét fejezte ki az önkormányzatnak és az adakozó hegyvidékieknek, hogy átérzik a hajléktalanok problémáját. Mint mondta, a rendkívül hideg téli napokon a túlélést segítheti egy vastag takaró, de a meleg öltözék is nélkülözhetetlen. Bár tudnak adni különféle ruhaneműket, a fagyos időre való cipők, bakancsok, zoknik, sapkák, sálak, kesztyűk hiányoznak a készletükből, ezért nagyon örülnének, ha ilyeneket is felajánlanának a Hegyvidéken élők. Ezeket a téli kiegészítőket bármikor le lehet adni a Déli pályaudvar mellett található hajléktalanellátó intézményükben (I., Feszty Árpád utca 6–10.).
Melegedő és zsíros kenyér
A pályaudvar melletti volt Főgáz-telepen, az egyik, évekig üresen álló barakképületben a főváros és a Belügyminisztérium támogatásával tavaly decemberben nyílt meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat negyven férőhelyes nappali melegedője és egy 25 ágyas éjjeli menedék – ahová krízishelyzetben jóval több embert is befogadnak. „A kemény mínuszokban senki sem maradhat kint, ilyenkor, ha szükséges, még a folyosókra is matracokat helyezünk, hogy mindenkinek legyen helye a házban” – jelentette ki Morva Emília.
Az elmúlt napokban, egy-egy rendkívül hideg éjszakán közel ötvenen aludtak a menedékhelyen. Az intézmény nemcsak fűtött pihenőhelyet, hanem egy kis ételt, italt – rendszerint meleg teát, valamint zsíros vagy vajas kenyeret – is kínál a hajléktalanoknak. Mindemellett tisztálkodási lehetőség, valamint mosó- és szárítógép is várja a betérőket. Aki aludni menne oda, de félti a személyes dolgait, a csomagmegőrző szekrényekbe helyezheti a holmiját.
Kéthetente ruhaosztás van, ilyenkor mindenki egy kollekciónyi használt ruhát válogathat össze magának. A menedékhely munkatársainak szolgáltatásai közé tartozik a hivatalos ügyintézésben való segítségnyújtás is: akkor is számíthatnak közreműködésükre az utcán élők, ha például egy okmányt, vagy nyugdíjhoz, segélyhez szükséges iratokat kell beszerezni valahonnan.
Budai hajléktalanok a Délinél
A Déli pályaudvar mellett lévő szállóba a nagy hideg idején sok budai hajléktalan tér be. A fagyok miatt húzódott be Mihály és Tibor is, akik tizenkét éve ismerik egymást. Hosszú ideig együtt laktak a fogaskerekű egyik megállójában, aztán különböző más hegyvidéki helyszínek után legutóbb az Istenhegyi út mentén, egy kis zöldterületen vertek tanyát.
Elmesélték, hogy a környékről mindig akadtak néhányan, akiktől segítséget kaptak. Volt, aki élelmiszert, ruhát hozott, mások alkalmi munkákkal, például fűnyírással, garázspakolással, autómosással, illetve télen hólapátolással bízták meg őket. Amikor beálltak a fagyos napok, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik utcai gondozójának ajánlására Mihály úgy döntött, tavaszig a Feszty Árpád utcai intézményben húzza meg magát. Így tett Tibor is egy kényszerű kitérőt követően: karácsonykor tüdőkórházba került, ahonnan csak hetekkel később távozhatott.
Egy máltais gondozó hozta be Miklóst is, aki pár évvel ezelőtt az ikertestvérével együtt került utcára. Eleinte a Dankó utcai hajléktalanszállón laktak, de a munkájukból vett élelmiszert a többi lakó rendszeresen elvette, ezért kijöttek onnan. Budafokon találtak egy romos épületet, ahol egész szépen berendezkedtek, a szomszédtól még kályhát is kaptak, ám innen is menekülniük kellett, mert a házat egyik napról a másikra ledózerolták. Miután ikertestvére tavaly januárban tüdő- és légcsőgyulladásban meghalt, másokkal együtt keresett menedéket – az idei tél egy hárosi őrbódéban érte utol.
Személyre szabott gondozás
„Sok hajléktalan él Budán, a XII. kerületben körülbelül nyolcvan-száz ember lakik tákolt erdei kunyhókban, romos villákban, elhagyatott nyaralókban” – tudtuk meg Aba Csabától, a Feszty Árpád utcai szálló vezetőjétől, akinek az elmúlt években utcai szociális munkásként volt alkalma megismerni a környéken kóborlók életét. Mint mondta, az ellátási területükön minden velük kapcsolatba kerülő hajléktalan kap egy máltais gondozót, aki rendszeresen felkeresi a gondjaira bízott embereket, és igyekszik megadni azt a segítséget, amire éppen a legnagyobb szükségük van.
A rendkívüli hidegben a legfontosabb feladatuk az, hogy meggyőzzék a hajléktalanokat, ilyenkor nem sok esélyük van a túlélésre az utcán. Ha valaki ennek ellenére sem hajlandó szállóra menni, akkor a „lakhelyén” próbálnak segítséget nyújtani számára, például pokrócokkal, de az is megesett már, hogy egy fűtetlen házban élőnek kályhát szereztek.
A gondozás természetesen nemcsak krízishelyzetekben zajlik, a személyes segítségnyújtás a hétköznapok része. A szociális munkások mindenkiről egyéni diagnózist készítenek, mert csak így találhatják meg azokat a beavatkozási pontokat, amelyeknél fogva a hajléktalanok kimozdíthatók kilátástalan élethelyzetükből.
Az elesettekkel régóta foglalkozó Morva Emília szerint a hajléktalanságba vezető út és az ebben rejlő reményvesztettség legfőbb oka, hogy az emberek azt érzik, ők senkinek sem fontosak. Ezért nincsenek céljaik az évek óta utcán élőknek, és tesznek fel olyan kérdéseket, hogy „miért kellene dolgoznom, miért kellene felkelnem, miért lenne szükség arra, hogy tisztálkodjak, rendbe tegyem magam?” Nagyon nehéz nekik ezekre a miértekre meggyőző válaszokat adni, de nem feltétlenül lehetetlen feladat: a gondozó a törődésével, szeretetével képes lehet arra, hogy legalább néhány ponton előremozdítsa egy hajléktalan életét.
z.