Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Meselo_honapok_a_Kulturalis_Szalonban

Mesélő hónapok a Kulturális Szalonban

Elsősorban gyerekeknek szólt Konda Szilva festőművész Mesélő hónapok című tárlatának megnyitója a Kulturális Szalonban. Nem véletlen hát, hogy a Böszörményi úti intézmény szinte minden ülőhelyét a Mackós Óvoda csoportja foglalta el.

Talán a legtöbben elmondhatjuk magunkról, hogy gyerekkori teleink egyik állandó kísérője volt a tizenkét hónapról szóló mesék, filmek, színházi előadások sora, elég akár A bűvös erdő című színdarabra, vagy A tizenkét hónap című mesefilmre gondolni. Így vannak ezzel – szerencsére – a mai gyerekek is. Számukra nyílt meg az a kiállítás, amely Konda Szilvia textilfestményei révén mutatja be az esztendő változásait.
Az egységes koncepció szerint egésszé szerkesztett tárlat sajátos színharmóniájával, ferde vágású szemű nőalakjaival, lágyságot és erőt egyszerre sugárzó képeivel azonnal felismerhetővé teszik a fiatal festőművész alkotásait. Öröm volt látni, hogy több óvodás régi ismerősként szemlélte a képeket, amelyeket már láthatott tavaly az Ugocsa utcai könyvtárban.
Akkor Haász Mónika művészeti menedzser így fogalmazott: „A hónapokat asztrológiai szimbólumokkal társított, ritmikusan profilból vagy szemből ábrázolt nőalakok testesítik meg, egyetlen páros figurát láthatunk, az Ikrek megszemélyesítőit, ahol megjelenik a férfi-női polaritás egysége. A figurák megjelenítése színpompás, titokzatos; mosolyuk sejtelmes, mint ama híres hölgyé a Louvre-ban. […] A képek uralkodó színvilága legtöbbször követi a hármas beosztást, három tűz elemű jegy van, fő színük a piros, a Föld elemű jegyekhez a zöld és a barnás árnyalatok illenek, a három levegős jegy sárgás, kékes, végül a három víz jellegű kékbe hajló.”
A képek címeiben a hónapok egyaránt viselik népi elnevezésüket és zodiákus megfelelőik nevét is, így például január egyben a fergeteg és a bak hava is. A gyerekeknek rendezett megnyitó ezúttal mellőzte a szakmai ismertetést, helyette Balogh Ildikó meseíró olvasta fel a januárról szóló meséjét, a kiállított képek mellett Kisberecz Judit illusztrációit is segítségül hívva. A tárlat, amely február első hetéig látható a Kulturális Szalonban, méltán tart számot nemcsak az óvodások, de a nagyobb gyerekek és a felnőttek érdeklődésére is.

AI