Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kozossegformalo_maszofal

Közösségformáló mászófal

Példaértékű összefogás eredményeként boulder mászófalat adtak át – az önkormányzati fenntartású iskolák közül elsőként – a Városmajori Gimnáziumban. A testnevelésórákon és a tömegsport keretében egyaránt jól használható sportszer költségein a XII. kerületi Szabadidősport Központ, az intézmény és a szülői munkaközösség egyenlő arányban osztozott.

Világszerte reneszánszát éli az úgynevezett indoor, azaz teremben végzett falmászás. A Hegyvidéken szervezett keretek között mind ez ideig csak kevesen hódolhattak ennek a különleges készségfejlesztő sportágnak. Ezt a hiányosságot pótolja a Városmajori Gimnázium tornatermében most átadott, húsz négyzetméteres, T-Rock típusú mászófal, amelyet a tervek szerint a Sportos, edzett Hegyvidék program keretében a későbbiekben a nagyközönség számára is elérhetővé tesznek.
A fejlesztéshez az önkormányzat a diákolimpián elért helyezés után az iskolának járó pénzjutalommal, mintegy kétszázezer forinttal járult hozzá, a hiányzó részt a Fővárosi Diáksport Szövetség pályázatán elnyert támogatásból, valamint a szülői munkaközösség segítségével a téli Luca-napon összegyűjtött adományokból egészítette ki a gimnázium – mondta el a mászófal átadásán Rétai Gábor, a XII. kerületi Szabadidősport Központ igazgatója. Már most szó van a továbblépésről, a sportvezető elképzelése szerint a következő tanévben pályázati forrásokból újabb elemekkel bővítenék a mászófalrendszert.
A mászás az egyik legősibb, egyúttal legösszetettebb mozgásforma, nem csupán a testet, hanem a szellemet is edzi, hiszen bizonyítottan hozzájárul a logikai gondolkodás fejlesztéséhez – hangsúlyozta Ipach Marcell, a hegymászással is foglalkozó testnevelő. Mint mondta, a mászófalon a különböző színű és formájú kapaszkodók tetszőleges elrendezésével kijelölt útirányok teljesítése intellektuális kihívás, amihez sokszor több észre, mint erőre van szükség. Éppen ezért a falmászás a kevésbé sportos gyerekek és felnőttek számára egyaránt sikerélményt ígér, ráadásul kiváló közösségformáló program, hiszen a cél elérése érdekében az együtt mászóknak össze kell dolgozniuk.

Ám.