Reich Károly Galéria a MOM-ban
A Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas, Érdemes és Kiváló művész Reich Károlyról nevezték el a MOM Kulturális Központ lépcsőház-galériáját. Az ismert grafikus ezen a nyáron lenne 90 éves, ami külön indokolttá tette a június végi ceremóniát.
„Igazi hegyvidéki polgár volt, aki – bár nem ezen a vidéken született – élete utolsó huszonnyolc évét itt töltötte, és nagyon kedves volt számára a kerület – emlékeztetett köszöntőjében Fonti Krisztina alpolgármester. – A felújított MOM-ba, a különböző rendezvényekre rendszeresen látogatnak hegyvidékiek és távolabbról érkezők is. Az előtérben, a lépcsőkön rendszeresen megcsodálják a falakon kiállított alkotásokat. Ezeket a műveket látják itt a legtöbben, ezért érthető, miért oly népszerű kiállítóhely a művészek körében. Így aztán ez a legméltóbb hely arra, hogy egy igazi lokálpatriótáról nevezzük el” – magyarázta az alpolgármester a névadás okát.
„Volt már alkalmam megélni egy hasonlóan megható pillanatot, amikor 2004 őszén a Tusnádi utcai házunk falán elhelyezett márványtáblával emlékeztek meg arról, hogy apám itt élt 1960-tól 1988-ban bekövetkezett haláláig – mondta Reich Gábor, a művész fia. – Nagyon szerette a hegyvidéki környezetet, talán szülőföldje, Somogy szép, erdős-dombos vidékére emlékeztette, talán épp a hely szelleme hatott termékenyítőleg a mindenben harmóniát kereső és harmóniát sugárzó lényére.”
A galéria avatóünnepsége egyben kiállításmegnyitó is volt. Reich Gábor válogatta össze azokat a képeket – sokszorosító eljárással készült szitanyomatokat, rézkarcokat, hidegtű-munkákat –, amelyek híven tükrözik a Reich Károlyt jellemző sokszínűséget.
Reich a szülőföldjén, a Balatonnál ismerte meg a természetet, ami alkotásainak ihletője lett, csakúgy, mint a görög mitológia, annak derűje és klasszikus nyugalma. Legismertebb művei mégis azok a könyvillusztrációk, amelyeken generációk nőttek fel – így például A Pál utcai fiúk, a Kincskereső kisködmön, a Mese Vackorról, egy pisze kölyökmackóról, A körtemuzsika vagy a Minden napra egy mese rajzai. A nyomtatott szép magyar könyvek versenyén több kötete is díjat nyert.
(A.)