Legszebb orchideáink

A bevezetőben leírtak persze nem érintenek minden fajt és élőhelyet, de a hegyvidéki orchideákra feltétlenül igaz. Ott, ahol a megelőző években tucatszám nyíltak a kosborok és bangók, most a töveket sem könnyű megtalálni, mert még a leveleik is kisebbek, mint máskor.
Bár a helyzet nem nevezhető jónak, azért még nem kell megkongatni a vészharangot, az orchideák csoportjára ugyanis jellemző a virágzás átmeneti elmaradása. Egyes fajok csak többévente bontanak virágot, mások kihagynak egy-egy kedvezőtlen időszakot, utána virágoznak, és vannak olyanok is, amelyeknél akár tíz esztendő is eltelhet két virágzás között.
Reményeink szerint 2012 csapadékosabb lesz, és akkor jövő tavasszal viszontláthatjuk a kerület talán legszebb védett növényeit. Addig is álljon itt egy színes csokor a legszebb hazai orchideákból!

Mocsári nőszőfű

A nőszőfüvek a kosborfélék családjába tartozó növények. Hazánkban több fajuk él, általában erdők alján, árnyékban. Virágaik – bár alakjuk és felépítésük nagyon hasonlít a virágbolti orchideákéra – jelentéktelennek mondhatók, hiszen alig egy centiméter nagyságúak és halványzöld, vöröses vagy fehér színűek.
A mocsári nőszőfű némiképp kilóg rokonságából, mert nevéből sejthetően a vizenyős, lápos területeket kedveli, ahol gyakran verőfényes napsütésben mutatja virágait. A virágok mérete itt is szerény, azonban nagyon is érdemes lehajolni hozzájuk, mert piros-fehér-sárga színükkel kifejezetten csinosak.
Nem tartozik a legritkább orchideáink közé – természetvédelmi értéke ötezer forint –, mégsem könnyű megtalálni, ahol gyakori, ott is elszórtan neveli néhány hajtásos bokrait. Ráadásul az üde rétek nem is a legkönnyebben megközelíthető célpontok. Talán ennek is köszönheti fennmaradását ez a gyönyörű faj.

Ibolyás gérbics

Ez a növény sok szempontból ellentéte a mocsári nőszőfűnek; korhadéklakó, azaz a növekedéséhez szükséges energiát nem a nap sugarainak megkötésével szerzi, hanem elhalt növényi részekből. Ennek következtében erdőkben él, és mivel fényre sincs szüksége, jól megvan a sötét helyeken is, ahol nem kell versengenie zöld növényekkel.
Színe a zöld színtestek hiánya miatt nem zöld, hanem lilás. Virágai is halványlilák, vagy enyhén ibolyaszínűek. Mivel nincsenek levelei, csak a föld fölé emelkedő virágzatát lehet megfigyelni, amely azonban akár 50-60 centiméter magas is lehet, a felső harmadán körben ülnek a virágok.
Természetvédelmi értéke tízezer forint. A karszterdőben, középhegységi tölgyesekben lehet megtalálni május végén és júniusban, amikor virágzik. A toktermésekkel berakodott szár már szinte észrevehetetlen az erdők sötét alján. 

Majomkosbor

Aki meglátja ennek a sokat sejtető nevű orchideának a virágait, rögtön megérti furcsa elnevezését. Az egyes virágok ugyanis pontosan úgy néznek ki, mint egy fehér bundás majom, nagy szemekkel, rövid farokkal és hányaveti módon tekergő végtagokkal.
Az arasznyi növényke kedveli a meleget, ezért főleg az ország déli részén, meleg domboldalakon fordul elő. Tojásdad levelei levélrózsát alkotnak, májusban–júniusban ebből emelkedik ki a virágszár a több tucatnyi majomforma virággal. Egy fajt képeznek a lilás és a hófehér virágú egyedek is. Eszmei értéke tízezer forint. 

Méhbangó

Végezetül következzen a bangók egy nevezetes képviselője! A nemzetségre jellemző, hogy rovarokra hasonlító virágaikkal – és illatukkal – megtévesztik a tavaszi zsongásban párt kereső hímeket. A méhbangó barna, finoman szőrözött mézajka egy összetett rovarszemen keresztül nézve pont olyan, mint egy méhkirálynő. A félrevezetett rovarok csalódottan forgolódnak, és mire rájönnek az „átverésre”, már elvégezték a beporzást.
A cseles növény csak néhány virágot bont tövenként, ám viszonylag hosszú ideig virágzik. Magassága mintegy 20 centiméter. Réteken fordul elő, ahol még a tavaszi virágzási időben is nehéz felfedezni az apró rovarutánzó virágokat. Természetvédelmi értéke százezer forint, ami jelzi viszonylagos ritkaságát; amíg a többi említett fajból tízezres nagyságrend él hazánkban, addig a méhbangó tőszáma csak ezres nagyságrendű.

(Barta)