Sporttáborok a Buborékban
Idén is várják a biztonságos körülmények között úszni, focizni, kosarazni, lovagolni, pingpongozni vágyó gyerekeket négyéves kortól a Buborék Úszóiskola hagyományos szünidei táboraiba, a Városmajor utcai sportközpont együttműködésével meghirdetett napközis rendszerű programokra.
A táborok egész nyáron, minden héten hétfőtől péntekig tartanak, az első turnusok június 18-án indulnak. Az egyetlen kivétel az intenzív úszásoktatás, amire kéthetente lehet jelentkezni. A délután négy és hét óra között zajló negyvenöt perces foglalkozásokon vízhez szoktató, kezdő, mély vízhez szoktató, félhaladó és haladó szinten folyik az oktatás.
Délelőtt műfüvön, rossz időben a tornacsarnokban ismerkednek a legnépszerűbb sportág alapjaival a labdarúgótábor résztvevői, akik a kosarasokhoz hasonlóan ebéd után a sportközpont medencéiben csiszolhatják úszástudásukat. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel most is megrendezik a pingpong-, úszó- és tollaslabdatábort: a BSE városmajori csarnokában szakedzőktől tanulhatják meg a gyerekek nemcsak az alapokat, de a finomabb trükköket is.
Megfordulnak az arányok az úszótáborban, ahol a változatos medencés programok kiegészítője a foci, vagy éppen a kosárlabda. Egyebek között lovagolni, falat mászni, görkorcsolyázni, biciklizni, búvárkodni, de akár bobozni is lehet a kalandtáborban, míg a hagyományos lovas táborban a lovaglás mellett az íjászatba is belekóstolhatnak a fiatalok.
(m.)
Bővebb információk és jelentkezés: www.buboreksport.hu