Éljen a „levendualizmus”!
Demján Ildikó és Jurasits Zsolt Levendual című bemutatkozó kiállításának a Barabás Villa ad otthont. A levendulát az alkotók ecsettel, illetve kamerával örökítették meg, a tárlat egyediségét pedig a vidámság és az illúzió adja, hiszen a képek valósággal árasztják magukból a növény illatát.
A levendulát az emberiség amolyan csodanövényként tartja számon. Mindnyájan ismerjük a régi módszert, miszerint a szekrénybe téve kellemes illatot ad ruháinknak, és távol tartja a molyokat. De ez még nem minden: megnyugtat, gyógyír az álmatlanságra, a rovarcsípésre, a különböző fájdalmakra, méregtelenít, és még sorolhatnánk egyéb jótékony hatásait. Illata felejthetetlen, elég ránéznünk egy képre, amely ezt a növényt ábrázolja, és máris érezzük kellemes odőrjét.
Demján Ildikó és Jurasits Zsolt közös bemutatkozó kiállításán a Barabás Villában a levendula kapta a főszerepet. „Ildikót és Zsoltot nemcsak a házasságuk köti össze, hanem a levendula iránt érzett szeretet is” – jegyezte meg viccesen a megnyitón Sikota Krisztina, az önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának elnöke, aki azt is elárulta, hogy a tárlatot hamarosan könyvbemutató követi.
A házaspár tagjai három gyermeket nevelnek, és szakmájukat tekintve „nem kellene”, hogy közük legyen a művészethez. Demján Ildikó fogorvos, míg Jurasits Zsolt jogászként keresi kenyerét. Ildikó természetgyógyászati tanulmányai során ismerkedett meg a levendulával. A növény azonnal rabul ejtette, és az imádat hamar átragadt férjére is.
„A levendula csodálatos érzéseket idéz fel bennem. A festészet már régóta része az életemnek. Sokan csodálkozva néznek rám, hogy jogászként festek. De nem azért festek, mert nem megy a jogászkodás! Örülök, hogy nem lettem hivatásos művész, nehezen tudnám eltartani a családomat. Számomra a festészet hobbi, és ez így is van rendjén. Talán ezért vidámak a képeim…” – vallotta Jurasits Zsolt, a festmények készítője.
Valóban, a kiállítás egyik szembetűnő sajátossága a vidámság. Az akvarellek és a fotók életörömet sugároznak. Talán nem is az a fontos, hogy Zsolt milyennek festette le a levendulát, vagy Ildikó milyen optikát használt a „lila modell” megörökítésére, sokkal inkább az, hogy a végeredmény olyan illúziót ad, mintha a rohanó világból egy rétre menekülnénk, és a levendulatengerbe fejest ugorva mélyeket szippantanánk a friss levegőből…
„A képek önmagukért beszélnek. Amit látunk, sokkal több, mint egy művészpáros kiállítása – öntötte szavakba mindnyájunk érzéseit Kőrösvölgyi Zoltán művészettörténész. – Kamerával, ecsettel, ceruzával és a levendulával varázslatos világot alkottak. Az orrunkban és a bőrünkön érezzük… Hát, kezdődhet a levendualizmus!”
BM