Fenntartható programok az egyetemen
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fenntarthatósági kutatócsoportja, a MOME EcoLab programsorozatot indított Zugligeti úti kampuszán. Holnap du. címmel nyilvános filmvetítéseket, előadásokat, beszélgetéseket és workshopokat szerveznek, hogy más és más nézőpontok bemutatásával közös gondolkodásra sarkalljanak a fenntartható jövő lehetőségeiről.
Mit tehet az egyén egy fenntarthatóbb jövőért? E központi kérdés köré szerveződtek a Holnap du. című sorozat legutóbbi rendezvényének előadásai. Gulyás Emese közgazdász, szociológus, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa arra hívta fel az érdeklődők figyelmét, hogy bár a legfejlettebb államok polgáraihoz képest még mindig kevesebbet fogyasztunk, így is túl nagy az ökológiai lábnyomunk: „két Földre lenne szükség ahhoz, ha mindenki úgy élne, mint egy átlag magyar”.
A legtöbb erőforrást a lakásfenntartás, az élelmiszervásárlás, a közlekedés és az utazás igényli, ezért elsősorban ezeken a területeken kellene kevesebbet, illetve másképp fogyasztanunk. A szemléletformálás érdekében egy évvel ezelőtt indította el a Tudatos Vásárlók Egyesülete az ÖkoKörök-programot, amelynek lényege, hogy az emberek kis munkacsoportokban, egymást lelkesítve sajátíthatják el a környezettudatos életmód fortélyait.
Bihari Gábor újságíró, a Critical Mass főszervezője a tömeges összefogás lehetőségeit szemléltette. Magyarországon 2004 óta szervezik a kerékpáros felvonulásokat, ma már minden alkalommal több tízezer embert mozgatnak meg. A közös gurulások alkalmat adnak arra, hogy ráirányítsák a döntéshozók figyelmét a leginkább környezetbarát közlekedési eszközzel, a kerékpárral történő fővárosi közlekedés nehézségeire, ezzel együtt a fejlesztések szükségességére.
A fenntarthatósághoz társadalmi szempontból az is hozzátartozik, hogy megmaradjon az egyes rétegek közötti párbeszéd, kapcsolat, csökkenjen a nyomorban és a jó módban élők közti szakadék. Ezt szolgálja Pásztor Eszter bódvalenkei kezdeményezése is: a műfordító, tolmács arról tartott előadást, hogyan indította el a rendkívül szegény borsodi falu nyomorúságos részein freskófestési programját, amivel – számos önkéntes közreműködésével – a helybélieknek segített kilábalni méltatlan helyzetükből.
Fehér Bori, a MOME EcoLab programvezetője munkájuk kapcsán azt hangsúlyozta: fontos, hogy legyen egy olyan kreatív közeg, amelyben őszintén és konstruktívan beszélhetünk a jövőbe mutató gondolkodásmódról. Mint mondta, „csapatunk a sorozattal olyan fórumot kíván megteremteni, ahol a jövő elsősorban nem nehézségekkel és lemondással teli vízióként, hanem mint kihívás jelenik meg, ahol a közös gondolkodás inspirál és aktív cselekvésre sarkall”.
A Holnap du. programsorozatot életre hívó MOME EcoLab egy a 21. század társadalmi és ökológiai kihívásaira kézzel fogható megoldásokat kereső, nyitott szellemű műhely. A különböző szakterületek egymást ösztönözve végeznek projekt alapú alkalmazott kutatásokat, teremtenek fenntartható értékeket a társadalom, a környezet és a gazdaság számára. A csoportot a MOME fiatal kutatóinak irányításával formatervezők, építészek, tájépítészek, designmenedzserek, közgazdászok, szociológusok és fenntarthatósági szakértők alkotják.
z.
Aktuális információk a MOME EcoLab programjairól: www.facebook.com/MomeEcoLab