Úrilányok Erdélyben – és a MOM-ban

„Van két lányom, tizennégy és tizennyolc évesek, és azért adtam a kezükbe Zsolna első könyvét, hogy a regény könnyed nyelvezete, színes, érdekes történetei alakítsák ki bennük azt az Erdélyhez kötődést, ami bennem megvan, de amit vaskos történeti munkák, enciklopédiák révén nem lehet megkapni – kezdte a beszélgetést személyes kötődéséről vallva Sikota Krisztina, az önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának elnöke. – Azóta mindhármunk kedvence lett az Úrilányok, s ahogy látom, ilyen lesz a Szerelemféltők is.”

Molnár-Bánffy Kata, a rendezvény másik háziasszonya és Sikota Krisztina ezután közösen faggatták az írókat.

Honnan jött az ötlet, és egyáltalán, hogyan lehet ketten könyvet írni?

– Az első regényem sikerén felbuzdulva a kiadótól azonnal megkaptam a felkérést a következő megírására, mégpedig kötött határidővel – érkezett a válasz Ugron Zsolnától. – Neki is láttam, aztán egyszer csak elakadtam. Zsolttal már tizenöt éve barátok vagyunk, az első könyvem írásakor is sokat beszélgettünk, sőt, hosszú évek óta levelezünk. Hosszan diskuráltunk az elakadás okáról, majd, miután letettük a telefont, szinte egyszerre vetődött fel mindkettőnkben a gondolat, hogy írjuk együtt a könyvet.

Ez azért is szerencsés, mert a kötetben egy férfi és egy nő, B és Anna különös levelezésében, az egymásnak elküldött történeteik révén állnak össze életük széthullott darabjai. Két nézőpont, két lelkialkat…

– Igen, bár kettőnk közül Zsolt az igazán lírai alkat – vetette közbe mosolyogva Ugron Zsolna.

– A történetek egy-egy hónap novelláiként követik egymást – kapcsolódott be Meskó Zsolt. – Mindketten elkezdtünk írni, Zsolna az íróasztalnál, én neki háttal egy zöld kanapén, aztán este jócskán húztunk egymás szövegéből.

– Lírai alkat ide vagy oda, mindketten szeretünk pontosan és lényegre törően fogalmazni.

Ha mi is tartjuk magunkat ahhoz, hogy a líra a költőről, a próza pedig a környezetről, a külvilágról szól, akkor ez lírai vagy prózai mű?

– Mindkettő, mert szerzőként benne vagyunk a szereplőkben is, de átvesszük a környezetünk történeteit, karakterjegyeit, mozdulatait is – mondta Meskó Zsolt.

– A történetek egyszerre általánosak és személyesek is, valószínűleg mindenki mást talál nekiszólónak, attól függően, hogy milyen helyzetben, lelkiállapotban van az olvasáskor.

– De a Szerelemféltőkben senki ne az Úrilányok folytatását keresse, az Zsolna ettől független regénye volt!

Az Úrilányok Erdélyben Zsolna távoli otthonába, Erdély keleti szélére viszi el az olvasót. Szakácskönyvnek indult, aztán annál sokkal több lett…

– Még Budapesten éltem, amikor megtaláltam nagymamám receptgyűjteményét. Nagyon elcsodálkoztam a hozzávalókon, nem értettem, hogyan használhattak akkoriban, még a negyvenes évek előtt kapribogyót, ananászt és hasonlókat. Ezért elkezdtem kérdezősködni a családban, rokonoknál, és e kutakodás közben érdekes anekdotákat, történeteket ismertem meg. Bár először szakácskötetet akartam kiadni a százéves ételleírásokból, végül gasztroregénnyé vált a könyv, ezért kerültek be a végére a receptek. Ezek közül néhányat meg is főztünk a Kastély a Kárpátokban című televíziós sorozatban. Sajnos a legtöbb ember számára ma is a csorba és a puliszka az erdélyi konyha, pedig szerintem az sokkal többet jelent, mint receptek gyűjteményét. Az erdélyi kultúrának ez az egyik legszebb manifesztálódása, az együtt élő népek, kultúrák egymásra hatása látható, miközben e népek saját hagyományaikat is híven megőrzik. Ha az ember utánajár, igazán eredeti dolgokat találhat.

Összejár ma is az erdélyi arisztokrácia?

– Mint a legtöbb család, többnyire esküvőkön és temetéseken találkozunk. De egy korábbi baráti összejövetel apropóján néhány éve kitaláltuk, hogy rendezzünk bálokat a kastély kertjében – képzeljék csak maguk elé: estélyi ruhás fiatal párok sétálgatnak a romos kastélyparkban! S ha már bál, gondoltuk, legyen jótékony: minden évben olyan alapítványok munkáját segítjük vele, amelyek erdélyi gyerekek oktatását támogatják.

Az Úrilányok Erdélyben és a Szerelemféltők után mire számíthat a közönsége, mi lesz a következő könyve témája? – kérdeztük meg a beszélgetés után Ugron Zsolnát.

– Báthory Annáról. Úgy tervezem, hogy talán a naplóját írom meg.

Antal Ildikó

Az Ugronokat először 13. századi nyelvemlékekben említik meg. Ugron Pál Bethlen Gábor erdélyi fejedelem gyámja volt. A család tagjai fontos szerepet játszottak az erdélyi és a magyar történelemben, aktívan rész vettek a közéletben, katonaként és politikusként egyaránt számos szolgálatot tettek az uralkodóknak. Sosem fogadtak el adományrangokat a Habsburgoktól. Ősi székely címet használtak, a primort. A nyugat-európai főnemesi hierarchiában a primor besorolhatatlan, de az udvari asztali ülésrend szerint a báró és a gróf között van a helye.

Báthory Anna (1594–1636) az utolsó erdélyi Báthory fejedelem, Gábor húga volt. Egyes történészek szerint korai árvaságuk miatt féktelenül kicsapongók voltak. A korabeli leírások mindkettejüket igen szép embernek tartották, és tehetségesnek. Szerencsétlenségükre azonban helytelenül használták fel egyébként kiváló képességeiket. Annát testvérszerelemmel, vérfertőzéssel vádolták. Előbb Bánffy Dénes, majd Jósika Zsigmond felesége volt. Gyermeke „tudatos” megöléséért és bűbájolásért 1621-ben fő- és jószágvesztésre ítélték, végül mégis kegyelmet nyert. (www.erdelyiturizmus.hu)