Elégedett mogyoró, szomorú dió

Mogyoró

A mogyoró őshonos hazánkban, termését évezredek óta gyűjtik, még sincsenek nemesített változatai, vagy fajtái. Sokáig csak a vadon élő tövek termését szedték, ma a hegyvidéki kertekben viszonylag gyakori, de üzemi körülmények között sehol sem termesztik.
Szereti a gyorsan felmelegedő, szélvédett helyeket, ahol a talaj hamar elvezeti a nedvességet. A vizenyős talaj és a fagy a leggyakoribb oka a termés elmaradásának. Az idei, száraz idő valószínűleg ezért kedvezett a jelentős termésmennyiségnek. A másik ok a kártevők hiányában keresendő, ami vélhetően szintén összefüggésben van a megelőző év időjárási viszonyaival. A végeredmény azonban magáért beszél: évek óta nem volt ilyen sok és ennyire egészséges mogyorótermés a XII. kerületben, mint most.
A kertben nevelt bokrok jelentős méretet érhetnek el. A fiatalon tetszetős vesszők néhány év alatt karvastagságú ágakká érnek, amelyek elágazva nagy felületű koronát nevelnek. A növény töve a fiatal hajtások miatt folyamatosan gyarapszik. Az öreg tövek az idősebb ágak – vagy inkább törzsek – kivágásával fiatalíthatók meg.

Dió

A diófa megosztja az embereket; vannak, akik mindennél többre becsülik a terebélyes növény biztosította hűvös, nyugodt hangulatot, mások átkozzák a levelét, amely kipusztítja a füvet a kertben. A két tábor talán csak a termésérés idején békél meg, amikor a talajt elborítják a gömbölyű diók.
A csonthéjasok közül a dió az egyetlen, amelynek idén nem kedvezett az időjárás. Sok fa termése kisebb a szokásosnál, és a mennyiség is elmarad a megszokottól. A kisebb diókból a belet is nehezebb kiszedni, különösen igaz ez a vastagabb héjú változatokra.
A Hegyvidék utcáit járva dióügyben két dolgot lehet megállapítani: egyrészről nagyon sok diófával lehet találkozni, másrészről az utcára hulló termés minősége szélsőségesen változó. Egymás közelében álló fák esetében is komoly különbséget jelent például, hogy az adott kertben van-e automata öntözőberendezés, vagy nincs. Akadnak olyan fák, amelyeken egyetlen szemet sem látni, másutt viszont rengeteg hever a talajon az őszi napsütésben.
A dióval kapcsolatban a szedés után, vagy már azzal egyszerre jelentkező probléma a lomb összegyűjtése. A lehullott levelet legjobb a kifejezetten erre a célra árusított zöldhulladékos zsákokba tenni és elszállíttatni. Októbertől ismét kaphatók ezek a zsákok, de akinek van a korábbi időszakból megmaradt FKF Zrt.-matricája, december 31-ig még azt is használhatja, 100 literes zsákokra ragasztva. A közterület-fenntartó autói ezeket is elszállítják.

Mandula

A mandula a meleg, sekély termőrétegű, sziklás talajokat kedveli. Jelentősebb hazai termőtájai is az ilyen adottságú domboldalakhoz kötődnek (például a Tihanyi-félszigeten). Igényei sokban hasonlítanak a szőlőére, ezért gyakran a sorok végére ültették. A Hegyvidékre is a szőlő mellett érkezhetett. Jókai Mór kertjében például bizonyosan voltak mandulafák is.
Ma már ritkán ültetik, de harminc-negyven éve még kedvelt volt, és az akkor telepített példányok ma is teremnek. A mandulatermést előszeretettel fogyasztják a madarak és a mókusok, sokszor nem is jut belőle a kert tulajdonosának, mert elfogy, mielőtt lehullhatna. Idén azonban sok termett, és még most is lehet szedni. A száraz idő sem a termések méretét, sem a minőségét nem befolyásolta, talán csak a héjuk lett kicsit puhább, mint máskor.
A kerületi mandulafák egy része sajnos ma már túl van élete virágán. Ágaik hajlamosak a száradásra, töredezésre. A fákat nehéz kertészeti módszerekkel ifjítani, bár a drasztikusnak látszó visszavágások hatására néha erőteljes, friss ágrendszert nevel az öreg törzs is. A lombfakadás előtt nyíló rózsaszín virágai miatt dísznövényként is megállná a helyét.
Összegezve: aki csak a saját kertje termésével számol, meglehet, ezúttal rövidebb diós bejglit szeletelhet karácsonykor, de a hiányt bőségesen pótolhatják a mogyorós és mandulás sütemények.

(Barta)