A Hegyvidék „arca” lenne a női focicsapat

Nem érzi úgy, hogy nehezebb helyzetben van, mint a játékosai? Arra gondolok, hogy míg a lányok szintén lányok ellen viaskodnak a pályán, addig önnek, a női labdarúgó NB I egyetlen edzőnőjeként, a férfiak világában kell helytállnia.

– Erre még soha nem gondoltam, az viszont tény, hogy nem könnyű a helyzetem. Az általános vélekedés szerint a labdarúgás a férfiak sportja, a nők helye nem a focipályán, hanem a konyhában van. Számtalanszor tapasztaltam, hogy a játékvezető, vagy éppen az ellenfél edzője a technikai vezetőmmel akar beszélni, csak azért, mert ő férfi, és eszébe sem jut, hogy a csapatot egy nő irányítja. Ez ma már nem zavar, azt sokkal nehezebben viselem, ha a győztes meccs után az ellenfél edzője nem jön oda hozzám gratulálni, mert én „csak egy nő” vagyok. Mostanában sok meccset nyerünk, úgyhogy volt alkalmam ezen a téren is tapasztalatokat gyűjteni.

Tavasszal lapunk is megemlékezett a csapat feljutásáról. Utólag is úgy látja, hogy a HSE megérett az első osztályú tagságra?

– Volt olyan pillanat, amikor egyetlen ember, a szakosztályvezetőnk akarta az NB I-et. Bár a legfontosabb döntéseket közösen hozzuk meg, ebben, hála istennek, az ő szava, pontosabban az elhatározása döntött. Ma már senkinek sincs kétsége afelől, hogy jó döntést hoztunk, még akkor is, ha az NB I nagyobb költségvetést igényel, a lányoknak, a játékosoknak is több energiát kell mozgósítaniuk, több „civil” dologról kell lemondaniuk. Ráadásul talán a sikerélmény is kevesebb, mint az NB II-ben. Mégis azt mondom, megérte belevágni a kalandba, hiszen sportemberek vagyunk, akik soha nem mondhatnak le arról, hogy egyre magasabbra tegyék a lécet.

Említette, hogy az NB II-ben több volt a sikerélmény. Ez azért furcsa, mert a Hegyvidék SE nagyon jól kezdte a bajnokságot, és az alapszakasz felénél közvetlenül a legerősebb csapatok mögött áll, az előkelő negyedik helyen.

– Váratlanul jól rajtolt a csapat, az első kilenc mérkőzésből ötöt meg tudtunk nyerni. Ehhez kellett az is, hogy mindenki tökéletesen azonos hullámhosszon legyen, és persze a szerencsével sem álltunk hadilábon. Ennél is fontosabb, hogy a lányok döntő többsége évek óta a játékosom, itt, a Hegyvidéken nevelkedtek, és váltak kész labdarúgókká. Sokéves utánpótlás-nevelő munka eredményét "szüreteljük" most, amihez az is kellett, hogy az egyesület és mögötte a bázist jelentő önkormányzat megteremtette mindennek a feltételeit. Álomszerű, ami velünk történik, de ha reális akarok lenni, azt kell mondanom, hogy továbbra is a biztos bennmaradás a cél. Ebben benne van az is, hogy a mezőny első felében végezzünk, esetleg negyedikek legyünk, ami már erőn felüli bravúr lenne. Ugyanakkor a mostani teljesítményünk kijelöli a jövőt: jó lenne, ha úgy vághatnánk neki a 2013–2014-es bajnokságnak, hogy a negyedik-ötödik hely megszerzése a cél, és a hatodik helyezés a minimális elvárás. Kár lenne azonban ennyire előre szaladni. Egyelőre az előttünk álló meccseket kell megnyerni, építeni a csapatot, bár azt is látom, ez csak saját forrásból nem lehetséges.

A közeli jövő már szóba került, de mik a távolabbi tervek, milyennek szeretné látni a Hegyvidék SE-t három, vagy öt év múlva?

– Számunkra, akik a csapat körül dolgozunk – és ideértem a játékosokat is –, az életünk a futball. Ahhoz azonban, hogy ez ne csak frázis legyen, az élet minden területén rengeteg munkára van szükség. Miközben a lányok, egyetlen kivétellel, a hét minden napján edzenek, a hétvégeken pedig a meccsekre járva beutazzák az országot, a vezetőkkel azon dolgozunk, hogy a hátország is biztosított legyen. Álmunk, hogy néhány éven belül elérjük egy hozzánk hasonló kaliberű kosár- vagy kézilabdacsapat lehetőségeit. Közben arra törekszünk, hogy továbbra is az ország egyik legerősebb utánpótlásával rendelkezzünk. Sőt, ha már „kívánságműsort” tartunk, rengeteget jelentene egy saját pálya, amit – most úgy tűnik – az önkormányzat segítségével meg is kapunk.

Ahhoz, hogy a tervek valóra váljanak, sok pénz kell…

– Valóban, azonban korántsem olyan nagyságrendben, mint a férfiaknál. Az utánpótlás rengeteget profitál a TAO-támogatásokból, a felnőttcsapatot viszont csak szponzorok, hirdetők segítségével tudjuk működtetni. Azon vagyunk, hogy a gárda a média számára vonzó legyen, mert e nélkül támogatókra sem számíthatunk. Szeretnénk, ha a női labdarúgócsapat a Hegyvidék egyik „arca” lenne, mert meggyőződésünk: a lányok sok olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amivel példaképpé válhatnak. Küzdünk az előítéletekkel, ez nem vitás, de aki jobban megismeri a csapatot, olyan közösséget talál, amelyhez jó tartozni, amellyel könnyű azonosulni, és amely érdemes a támogatásra.

Knp.