Elismerések önkormányzati dolgozóknak
A kerületi fenntartású szociális és gyermekvédelmi intézmények közel százhetven munkatársát köszöntötte az önkormányzat a szociális munka napja alkalmából megrendezett ünnepségen. Az eseményen ágazati kitüntetéseket, valamint polgármesteri elismeréseket adtak át.
A szociális és gyermekvédelem területén dolgozók áldozatos munkája nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a kerület segítségre szoruló polgárai az országos átlagnál némileg jobb helyzetben vannak – hívta fel a figyelmet a szociális munka napjához kapcsolódó, MOM-ban rendezett önkormányzati ünnepségen az ágazat jelen lévő százhetven munkatársát köszöntő Kovács Lajos alpolgármester.
A mindennapok tiszteletre méltó és önzetlen harcai ellenére a szociális szféra lényegesen kevesebb figyelmet kap, mint az oktatás, vagy az egészségügy. Holott éppen ez az ellátórendszer az, amellyel életünk során szinte mindnyájan találkozunk, hiszen a bölcsőde és az idősellátás keretbe foglalja az életünket – folytatta Kovács Lajos, aki a szociális ágazatot érintő jövő évi változásokra utalva hangsúlyozta: a Hegyvidéki Önkormányzat elsősorban az intézményrendszer tárgyi feltételeinek javításával járul hozzá ahhoz, hogy a XII. kerület szociális hálója továbbra is erős maradjon.
„Európai uniós pályázat keretében százhatvanmillió forintos beruházással bővítjük a Krisztinavárosi Bölcsődét. A tervezésen már túl vagyunk, a tényleges munka a következő év elején kezdődhet” – osztotta meg a jó hírt a hallgatósággal az alpolgármester, hozzátéve: az önkormányzat ugyancsak pályázati forrásokat venne igénybe az intézmények fűtésrendszerének modernizációjához.
Az alpolgármester szerint azonban mindez nem ér semmit a szociális dolgozók munkája nélkül, hiszen ők azok, akik szakmai tudásukkal, együttérzésükkel és emberi példamutatásukkal kivezethetik a rászorulókat a válsághelyzetekből. „Bár közülük most négyen részesülnek kitüntetésben, az elismerés a szociális és gyermekvédelmi területen tevékenykedő valamennyi munkatársat megilleti” – fogalmazott Kovács Lajos.
A képviselő-testület döntése értelmében idén a Szociális Ellátásért Díjat Kornfeld Anett, a Normafa Gondozási Központ klubvezetője, míg a Gyermekjóléti Alapellátásért Díjat Szick Zsuzsanna, a Svábhegyi Bölcsőde intézményvezető-helyettese érdemelte ki. Polgármesteri elismerést ezúttal Matern Éva és Nagy Lászlóné vehetett át. Rajtuk kívül Nyulas Katalint a Zalabai Gábor-díj elnyerése, míg Ambrusek Károlynét nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötte egy-egy csokor virággal az önkormányzat.
(em.)