Mediterrán hangulatban
Aki ezekben a hetekben a polgármesteri hivatalban jár, különösen gazdag, látványos kiállítást láthat az első emeleti folyosógalérián. A műveket szemlélve felmerülhet a nézőben: egyetlen művész képeit nézi? Vagy netán jól megfér egymás mellett az ikonfestő, a csendéletek, városok, élethelyzetek, esetleg a szinte hallható dübörgéssel vágtató lovak megörökítője? Nos, mindezek egy ember, a belgrádi születésű, ám 1991-ben Magyarországra települő festőművész, Bélics Zorán alkotásai.
Fonti Krisztina alpolgármester a megnyitón hangsúlyozta, mennyire örömteli, ha egy-egy rendezvény, program révén megismerhetjük a hazánkban velünk élő más nemzetiségek kultúráját, művészetének képviselőit. "Mindnyájan gazdagabbak leszünk általa" – tette hozzá.
Bélics Zorán festészete nemcsak tartalmi szempontból, hanem színvilágában is igen változatos, a finom pasztelltől a harsány, élénk színekig terjed a spektrum. Képei előtt sétálva érezzük az ikonokról sugárzó vallásos áhítatot, de a szendergős mediterrán szieszta lusta elnyújtózásának hangulatát is. A sokak figyelmét felkeltő vágtató lovak pedig annyira visszaadják a nemes paripák szilajságát, ahogyan azt csak kevés festmény képes (de még fénykép, film sem nagyon).
Szakrális megrendültség, profán életöröm és szellemi-fizikai szabadság egyaránt árad a festményekből, amelyek bízvást nemcsak az ügyeiket intézőket csábítják a hivatalba, hanem azokat is, akik valami különleges, jól ismert, mégis kicsit idegenszerű érdekességre vágynak.
JE
A kiállítást a Hegyvidék Televízió is bemutatja.