Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Idősek képzőművészeti alkotásai

Az idősek világnapja alkalmából rendezett kiállítást a Kulturális Szalon. A tárlaton hegyvidéki nyugdíjasok munkáit mutatják be.
„Alig egy hónapja hirdettük meg az újságban, hogy kerületi nyugdíjas alkotók képzőművészeti munkáiból kívánunk tárlatot rendezni – válaszolta érdeklődésünkre Menyhárt Éva, a Kulturális Szalon vezetője –, és mire a mostani megnyitóig eljutottunk, már kevésnek bizonyultak az intézmény falai a szebbnél szebb alkotások bemutatására. Nagyon örültünk, hogy ilyen szívesen csatlakoztak a felhívásunkhoz, és valóban művészi értékű, igényes munkákat hoztak.”
Váczi János alpolgármester elmondta, több embert faggatott arról, mi a véleménye a Kulturális Szalonról, és a megkérdezettek zöme azt válaszolta, hogy mindig történik valami, és jól érzik magukat ott. „Hogy történik valami, az könnyen mérhető, hiszen a Kulturális Szalon a megnyitása óta felsorolhatatlanul sok értékes programot szervezett – emelte ki Váczi János –, és nemcsak a MOM felújítása idején, de azóta is folyamatosan. Ezért mindenképpen dicséret illeti a lelkes szervezőgárdát.” Azt pedig, hogy valahol jó lenni, Váczi János szerint elsősorban a közösség programokon érlelődő összetartó ereje határozza meg.
Tizennégy hegyvidéki alkotó művei láthatók a Böszörményi úti művelődési intézmény falain, s mint az alpolgármester is megfogalmazta: „Minden kiállított tárgy önmagában megérdemli a figyelmet, mert átgondolt, szépen kivitelezett alkotások.” A főleg festményekből, bőrdíszműves munkákból, mozaikokból, szőttesekből, kézimunkákból álló tárlat október 28-ig tart nyitva, ám a művek jelentős része, illetve készítőik további alkotásai az október végén nyíló új, szőttes és kézműves tárlaton is láthatók majd – jelentették be a szervezők.
A köszöntő után minden alkotó emléklapot vehetett át az alpolgármestertől, majd Pósa Zoltán költő szavalta el két erdélyi ihletésű versét. A rendezvényt a Mare Temporis Történelmi Hagyományokért Alapítvány táncosainak reneszánsz táncokból összeállított rövid műsora zárta.

-li-