Kós-piac saját termésekből

Piaci sürgés-forgás fogadott mindenkit azon a szeptember végi csütörtökön, amikor a gyerekek saját portékáikat – fűszernövényeiket, termésekből készült díszeiket, zöldségeiket, gyümölcseiket – kínálták a Kós Károly Általános Iskola folyosóján.

– Most először rendeztünk ilyen piacot – mesélte Nagyné Pozsár Katalin tagintézmény-vezető. – A napközis munkaközösség szervezte azért, hogy tegyük valóban közkinccsé mindazt, amit megtermeltünk a konyhakertünkben. Három éve kezdtük gondozni a gimnázium melletti területet, bevetni olyan növényekkel, amelyekről a gyerekek tanulnak: napraforgóval, babbal, tökkel, uborkával, paradicsommal, virágokkal. A diákok és a szülők egész nyáron rendszeresen öntözték a kertet.

Azaz a gyerekek sem szakadtak el nyáron az iskolától? Ez szokatlan…

– Jöttek, és a beosztás szerint szorgalmasan öntöztek, ennek köszönhető, hogy a nagy szárazság ellenére sok minden szépen megtermett. Két tanárnő fő érdeme mindez: Almási Gabriella volt a konyhakert ötletadója és fő szervezője, a piacot pedig Seregley Erzsébet szervezte. Azt gondoltuk, ha már ez a sok minden megtermett, kezdjünk is vele valamit.

Süteményt, pástétomokat, lekvárokat, mézet is hoztak a gyerekek. Ezek csak nem itteni termések…

– Nem, természetesen, ezeket a szülőkkel, nagyszülőkkel közösen készítették a tanulók.

A gyerekek zsebpénze lesz a bevétel?

– Szó sincs róla! A helypénz, vagyis a negyvenegy árusítóasztalért fizetett ötszáz-ötszáz forint az iskola alapítványának kasszájába folyik be, az eladások bevételét pedig az árusításban részt vevő osztályok kapják. Attól függően, hogy mennyi jön össze, fagyizni mennek belőle, bábszínházba, vagy kirándulni. Főleg az alsós osztályok vesznek részt az árusításban, de a mézet például a hetedikesek kínálják.

Jakab Katalin kislánya, Kata negyedikes. Az anyuka kérdésünkre elmondta, hogy a nyári, rendszeres locsolás hatására a növények hatvan-hetven százaléka átvészelte a szárazságot, aminek nagyon örültek. A Kós-piacon ők padlizsánkrémet árultak. „Tegnap este tizenegyig dolgoztunk, hogy mindennel elkészüljünk, a feliratozással, a dísztetővel – árulta el. – Nagy volt az izgalom, a készülődés az osztályban, jó látni, hogy az iskola ilyen lelkesítő tud lenni.”

Miközben a portékákat és a kis „kofákat” nézegettük, két fiú beszélgetése ütötte meg a fülünket. Azt vitatták éppen, hogy minek az árát érdemes megadni. „Ezért a limonádéért kapok egy ice tea-t” – mondta az egyik, mire társa védelmébe vette a szörpöt: „Az lehet, de ezt mi csináltuk!”

JE