Megtalált béke a folyosógalérián
Az Ars Sacra Fesztivál hegyvidéki felvezetéseként fotókiállítás nyílt a polgármesteri hivatal földszinti folyosógalériáján. „Az igazság szabaddá tesz – Mindenütt megtalállak” címmel Farkas Péter mutatta be művészi képeit, amelyek az élet szeretetét és az elmúlás tiszteletét hordozzák.
„Farkas Péter képei arra döbbentenek rá, hogy Isten az életünk minden pillanatában jelen van, csak épp nyitott szívvel és nyitott szemmel kell járnunk ahhoz, hogy észrevegyük” – mondta a polgármesteri hivatalban rendezett kiállítás megnyitóján Fonti Krisztina alpolgármester, majd a fotográfust idézte, aki azt írta magáról: „Úton-útfélen, fenn és lenn, árnyékban és fényben mindig megtaláltam Isten békéjét. A mai világban különösen szükség van erre a békére. A fotóimon ezt a békét szeretem viszontlátni.”
Az alkotó képein a tárlatot bemutató Nyáry Zsigmond, a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium igazgatója szerint „fény és árnyék, moha és acél, fent és lent, élet és halál dinamikája szólít meg minket”; ez a dinamika azonban nem a harc és a küzdelem nyugtalanságát idézi fel a nézőben, sokkal inkább békét fejeznek ki, egyfajta letisztult bölcsességet, a végtelen harmóniát sugallják. Ahogy az igazgató találóan fogalmazott: Farkas Péter képei „az élet szeretetét és az elmúlás tiszteletét hordozzák”.
„A fényképezés diákkorom óta elszakíthatatlanul az életem részévé vált” – írta bemutatkozásában a művész, aki nyári diákmunkával megkeresett pénzéből vásárolta első fényképezőgépét. Autodidakta módon igyekezett elsajátítani a fotografálás mesterségét, mígnem 1974-ben felvették az Út-, Vasúttervező Vállalat (UVATERV) fotólaborjába. Három évvel később szerezte meg fényképész szakvizsgáját.
Műszaki fényképezéssel és labormunkákkal foglalkozott az UVATERV-nél, ahol 1990-től laborvezető volt. Cégétől huszonhárom év munkaviszony után vált meg 1997-ben. Azóta szabadúszó fotósként dolgozik, számtalan ipari, kereskedelmi és intézményi épületről, illetve autópályahídról készített látványos fotósorozatot.
z