Több ezren a Mindszenty-zarándoklaton
Jubileumi Mindszenty-zarándoklat indult szeptember közepén a Városmajorból Máriaremetére, a résztvevők közösen imádkoztak a magyar családokért és a hazáért. A máriaremetei szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be.
Bíró László családreferens püspök és Lambert Zoltán kanonok, városmajori plébános vezette a jubileumi Mindszenty-zarándoklatot szeptember 15-én. A menetbe bekapcsolódtak a Tengertől tengerig elnevezésű, a Csendes-óceántól az Atlanti-óceán partjához igyekvő zarándoklat résztvevői, akik a czestochowai Fekete Madonna képét is elhozták magukkal, és az életvédelem jelentőségére hívták fel a figyelmet. Az ország minden részéről több ezer zarándok a Városmajorból mintegy tíz kilométer hosszú úton érkezett Máriaremetére, a szentmise színhelyére.
„Teljes erőnkből kell élnünk és szeretnünk – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek a szentmisén elmondott beszédében. – Hatásosak, hatékonyak, eredményesek a szó legnemesebb értelmében akkor lehetünk, ha kutatjuk az élet helyzeteinek mélyebb jelentését, ha minden erőnket Isten akaratának keresésére, Isten szeretetére fordítjuk.” Mint mondta, bíznunk kell az ő szeretetében, mert a történelemben is nagy csodákat tud tenni, és nem hagyja el azt, aki benne bízik.
Fonti Krisztina alpolgármester is együtt zarándokolt a többiekkel, és kiemelte, hogy igen sok fiatalt látott a menetben, a szervezők is elsősorban közülük kerültek ki. Az eseményre nagy létszámú csapatok érkeztek a hegyvidéki plébániákról, de más kerületek, illetve az agglomeráció egyházközösségeiből is szép számmal jöttek emberek.
Az út közös imádkozással, énekléssel telt, illetve mobil hangosító eszközök segítségével érdekes elmélkedéseket hallgathattak a zarándokok. Blanckenstein Miklós, az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektora a papi és szerzetesi hivatás iránti érdeklődés felébresztéséről, Székely János püspök az október 11-én kezdődő hit évéről, Janig Péter, az Országos Onkológiai Intézet kórházlelkésze a szenvedés és a betegség elfogadásáról, míg Biró László a keresztény családról beszélt.
Mindszenty József bíboros, hercegprímás hatvanöt évvel ezelőtt hirdette meg a Boldogasszony évét, ennek során országszerte több zarándoklatot és lelki programot tartottak. 1947. szeptember 15-én rendezték meg azt a zarándoklatot, amelyen Mindszenty vezetésével mintegy százezer ember vonult a Városmajorból Máriaremetére.
sz.