Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Bolcsodei_fejlesztes_unios_tamogatassal

Bölcsődei fejlesztés uniós támogatással

Június elsején kezdődik a Krisztinavárosi Bölcsőde bővítése. A négy hónapig tartó munkálatok során két új csoportszobát alakítanak ki, ami huszonnégy kisgyermek elhelyezését teszi lehetővé, valamint részben felújítják a régi épületszárnyat. A beruházás több mint 160 millió forintba kerül, ennek kilencven százalékát vissza nem térítendő európai uniós pályázati forrásból finanszírozza a Hegyvidéki Önkormányzat.

Az igények figyelembevételével folyamatosan fejleszti bölcsődei intézményhálózatát az önkormányzat. Jelenleg 264 férőhely áll rendelkezésre a kerületi tulajdonú bölcsődékben, míg a Bíró utcai bölcsődével kötött megállapodás értelmében további tizenöt gyermek elhelyezésére nyílik lehetőség.
Ennek ellenére egyelőre nem szűnt meg a túljelentkezés, arra viszont kiemelten figyel az önkormányzat, hogy a valóban rászoruló gyerekek feltétlenül hozzájussanak az egyébként szociális alapon nyújtható bölcsődei szolgáltatáshoz. Ez az utóbbi két évben maradéktalanul teljesült, a nehezebb körülmények között élő családok jelentkezését ugyanis kivétel nélkül elfogadták – mondta el lapunknak Kovács Lajos alpolgármester.
Az önkormányzat szeretné állandósítani ezt a kedvező állapotot, ezért európai uniós támogatással huszonnégy új férőhelyet teremt a Krisztinavárosi Bölcsődében. A fejlesztéssel a remények szerint hosszú távon biztosítható lesz, hogy valamennyi rászoruló kisgyermek bekerüljön valamelyik önkormányzati fenntartású bölcsődébe – hacsak nem nő meg drasztikusan a születések, a kerületbe költözők száma.
„A két most épülő csoportszobával együtt a 2013–14-es nevelési évtől háromszázháromra nő a férőhelyek száma, ezzel az előzetes számítások szerint sikerül megszüntetni a túljelentkezést – hangsúlyozta Kovács Lajos, aki arra is magyarázatot adott, miért éppen a Krisztinavárosi Bölcsődét bővítik. – A választ az élet adta meg, az utóbbi években ugyanis ebbe az intézménybe akartak bejutni a legtöbben, tavaly például a rendelkezésre álló negyvenhét helyre hetvenkilencen jelentkeztek. Miközben az összes többi bölcsődében alacsonyan tudtuk tartani az elutasítások számát, a Krisztinavárosiban ez nem sikerült.”
Az intézménybővítés 166 638 110 forintba kerül, ennek kilencven százalékát európai uniós pályázati forrás fedezi, így az önkormányzatnak mindössze a tízszázalékos önrészt kellett saját költségvetéséből biztosítania. A beruházás részeként a két csoportszoba felépítésén kívül egyfajta „ráncfelvarrás” történik a régi épületen: felújítják a teljes elektromos rendszert, valamint kicserélik a nyílászárókat, jelentősen csökkentve ezzel az energiafelhasználást. Mindemellett terasz, játszókert és parkoló is épül, illetve megvalósul az intézmény akadálymentesítése.
Mivel a június elsején kezdődő munkálatok várhatóan négy hónapig tartanak, a Krisztinavárosi Bölcsődébe felvételt nyerő gyerekek ellátását október elsejétől vállalja az önkormányzat. A jelenlegi bölcsődéseket a felújítás idejére a Zugligeti Bölcsődében helyezik el. A költöző csoportokat nem kell megbontani, a kicsik az „albérletben” is saját gondozónőikkel maradhatnak.

(mm.)