A "műfaragászati" szakosztálytól a művészeti egyetemig

Egyetlen „műfaragászati” szakosztályból állt az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola, amelyet Trefort Ágoston közoktatásügyi miniszter nyitott meg 1880. november 14-én. Az intézmény az Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképezdéhez – a mai Képzőművészeti Egyetem jogelődjéhez – tartozott, és az Andrássy úton, a régi Zeneakadémia épületében kapott helyet.
A két iskola közös igazgatója Keleti Gusztáv, az új iskola egyetlen kinevezett tanára pedig Mátrai Muderlak Lajos szobrászművész volt. A képzési időt három esztendőben állapították meg, az első hároméves tanfolyamot öt növendék végezte el.
Az 1883–84-es tanévtől gyors fejlődésnek indult az intézmény. A műfaragászat mellett megindult a mintázás, az ötvösipar és a fametszet. Ebben a tanévben már harmincöt tanulója és – az igazgatóval együtt – hét tanára volt az iskolának. A képzési idő az 1887–88-as tanévtől öt esztendőre emelkedett, a szakképzést ugyanis kétéves előkészítő tanfolyam alapozta meg.
Az iskola többszöri költözés után, 1896-ban új épületbe került: méltó székhelyet kapott az Üllői úti Iparművészeti Palotában, az Iparművészeti Múzeummal közös fedél alatt. A termeket mozgatható közfalakkal látták el, összesen huszonnégy tanteremben folyt a tanítás.
A függetlenné váló intézmény sorra aratta a sikereket a nyilvános bemutatókon, a többi közt a millenniumi országos kiállításon. A nemzetközi megméretés is látványos eredményeket hozott, mind az 1900-as, párizsi, mind az 1902-es, torinói világkiállításon aranyérmet nyert, az 1906-os, milánói világkiállításon pedig nagydíjjal tüntették ki.
Az Iparművészeti oktatási profilja az évek során tovább gazdagodott, az 1911–12-es tanévtől a korábbi előkészítő és szakképzést a hároméves középiskolai, kétéves főiskolai tanfolyam rendszere váltotta fel. A tanrendben megjelent az irodalomtörténet, a népművészet, a neveléstan, a társadalmi és gazdasági ismeretek, és már nők is látogathatták valamennyi szakosztályt. 1914-től saját folyóiratot adott ki, a Díszítő Művészetet, amellyel az általános ízlésnevelést országos szinten szolgálta az elkövetkező nehéz években.
Az első világháború idején az iskola tanárai, növendékei és tisztviselői saját költségükön százágyas hadikórházat szereltek fel az épületben. A betegek ellátásán túl kézműves oktatást szerveztek a megvakult katonák számára. Sok sebesült iparművész is bekerült hozzájuk, ők a gyógykezelésük alatt képzésben részesülhettek. A lábadozó sebesültek modellként is szolgáltak.
A háború miatt 1915 őszén csak októberben kezdődött meg a tanítás az új igazgató, Nádler Róbert vezetésével. A kormány 1918 őszén Kós Károlyt nevezte ki főiskolai tanárnak, ugyanebben az évben került az iskolához Torockai Wigand Ede, Haranghy Janő, Ferenczy Béni és Ferenczy Noémi is. Simay Imre igazgatósága alatt, 1925-től a szaktanfolyamok hét szakosztályra tagozódtak: építőművészet, díszítőfestészet, díszítőszobrászat, grafika, kerámia, ötvös–ékszerészet–zománcozás és textilművészet.
Szablya-Frischauf Ferenc festőművész és formatervező, a lakásművészeti tervezések tanára 1936-ban lett az intézmény igazgatója. Eddig tartott az igazgatói tanács rendszere, ekkor az oktatási struktúra is módosult: az első két év alapképzése a szigorúan vett szakmai ismeretek elsajátítását jelentette, önálló tervezési feladatokat csak a későbbi tanulmányi években kaptak a növendékek.
Jelentősen bővítették és modernizálták az oktatás műhelyhátterét is. A tanítás sikeres kiegészítőjeként 1938 és 1941 között több új ösztöndíjat vezettek be.
1944. január 1-jétől ismét új igazgató, Fáy Aladár állt az iskola élére. A második világháború idején egyre nehezebbé vált az oktatás, aztán végül teljesen ellehetetlenült. A háború alatt a Nemzetközi Vöröskereszt klinikai mentőállomása foglalta el az intézményt. Talán ennek köszönhető, hogy az épületet ért belövések ellenére a felszerelés és az értékek megmenekültek.
Az 1944-45-ös tanévben a hat évfolyamon tizenöt díszítőfestő-növendék tanult. A kényszerű téli szénszünetben színházaknál, műhelyekben és tervezőirodákban helyezték el a budapestieket, a vidékieket pedig levelezéssel irányították a tanárok.
A romok eltakarítása után újrainduló oktatás szervezeti feltételei is megújultak: 1946-ban az alsóbb évfolyamokat középiskolai szintű Szépműves Líceumként leválasztották az intézményről. Az intézmény felsőoktatásra szakosodott része az Iparművészeti Akadémia lett, négyéves képzéssel és hat szakosztállyal: belsőépítészet, kerámia, grafika, textil, plasztika, ötvösművészet.
A 30-as évek óta kérvényezett főiskolai címet 1948-ban sikerült elnyerni. A hallgatók megnövekedett száma miatt 1954 őszén a főiskola egy része átköltözött a XII. kerületbe, a Zugligeti útra. A 60-as évektől egyre bővülő külföldi kapcsolatok segítették az oktatást, az intézmény munkáját számos nemzetközi szakmai szervezet méltatta.
Az Iparművészeti Főiskola sikeres működésének hivatalos elismeréseként 1971-ben – elnevezését megtartva – egyetemi rangot kapott. A Gergely István rektor által 1983-ban indított reform értelmében az első két félév alapképzése általános elméleti, rajzi, forma- és anyagismereti oktatást és kreatív feladatok megoldását jelentette. A rostavizsgán továbbjutó hallgatók két szakirányt választhattak, a főiskolai szint befejezésével az egyetemi szintnek megfelelő mesterképzőben lehetett folytatni a tanulást.
1986-ban az Iparművészeti Főiskola volt az első állami intézmény Magyarországon, ahol lehetőség nyílt menedzserdiploma megszerzésére. A tanárképzés feladatainak ellátására 1987-ben létrejött a Vizuális Nevelési Központ, amelyhez a főiskola kiállítóhelye, a Tölgyfa Galéria is tartozott.
Az oktatás 1993-tól visszaállt a ma is érvényben lévő hagyományos tanszéki rendszerre: építész, formatervező, szilikát, textil és vizuális kommunikáció tanszékkel. Az elméleti képzés önálló intézet keretein belül zajlik, és külön intézetben képezik a posztgraduális rajz- és környezetkultúra szakos tanárokat, illetve a művészeti és tervezési szakmenedzsereket.
2000. január 1-je óta az intézmény elnevezésében is megjelenik a három évtizeddel korábban elnyert egyetemi rang. A Tölgyfa Galéria épületét lebontották, szerepét 2004-ben a Batthyány utcai Ponton Galéria vette át. Az iskola neve 2005 óta hivatalosan Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a jól ismert rövidítéssel: MOME.

Balázs Attila