A trió művészete

Vukán György Kossuth-díjas zongoraművész-zeneszerző több mint negyven éve kerületi lakos, tavaly óta a Hegyvidék díszpolgára. Nem véletlen hát, hogy zsúfolásig megtelt a MOM Kulturális Központ színházterme április 5-én, amikor a méltán népszerű muzsikus két legújabb lemezét mutatta be.
Vukán egész pályája során a hazai zenei világ legnagyobb egyéniségei között foglalt helyet, hiszen jazzmuzsikusi munkássága mellett zeneszerzőként is elképesztő teljesítmény áll mögötte: százötven filmzene, nagy formátumú zeneművek tucatjai, oratórium 1956-ról, másfél száz zsoltár, három opera, mise, balettzene, zongoraversenyek, Gershwin-, Chopin-, Debussy- és Puccini-adaptációk, megzenésített versek Pablo Nerudától Garcia Lorcáig és számtalan jazzkompozíció. Négykezes produkciói Szakcsi Lakatos Bélával, vagy crossover projektje a fuvolista Horgas Eszterrel külön fejezetet érdemel a hazai jazz történetében. Nevéhez fűződik a Creative Art Díj alapítása, aminek célja, hogy elismerésben részesítse a komponistaként és előadóművészként egyaránt magas művészi színvonalat képviselő fiatalokat.
A Last Message (Utolsó üzenet) és a Storm (Vihar) című CD-k az impozáns életmű újabb állomásai. Előbbi a művész életének válságos pillanatait idézi fel, amikor néhány évvel ezelőtt életmentő műtét előtt állt. Utóbbit pedig Shakespeare drámája ihlette, és első alkalommal a Gyulai Várszínházban mutatta be Vukán 2011-ben.
Partnerei ezúttal is a hazai jazzszínpad legjobbjai voltak: régi barátja, Balázs Elemér és a szenzációs bőgővirtuóz, a mindössze 23 éves Pecek Lakatos Krisztián, aki már egy évtizedet eltöltött a pályán. Három generáció, teljes harmóniában.
Szívet melengető volt, hogy a két idősebb zenész milyen szeretettel figyelte az együttes Benjáminjának szépen felépített szólóit. A zongora és a dob szenzációs zenei „párbeszédei” megmutatták, hogy mesterkézben a ritmushangszer is képes „énekelni” a zongorafutamokra adott ütős-effektekkel. Játék – a szó legnemesebb értelmében.
Vukán zengzetes zongorahangzása, a klasszikusok és a jazz magas fokú szintézisét képviselő játékmódja lenyűgözte a hallgatóságot. Szebbnél szebb dallamvonalú kompozíciók és remek improvizációk követték egymást, voltak lendületes, szvinges, latin ritmikájú és gospeles hatású szerzemények, majd a gyönyörű ballada, a Last Message koronázta meg az első felvonás programját.
A jó hangulatot csak fokozta, hogy a rendezők a szünetben mindenkit vendégül láttak egy pohár vörösborra. A második órában a Vihar című drámához írott dalok kerültek sorra, amelyek éppolyan változatos dallam- és ritmusvilágot képviseltek, mint az első rész számai.
A szűnni nem akaró taps hatására ráadásként a közismert Bye Bye Blackbird sztenderdet játszotta el a trió, ami jól illusztrálta, hogy ebben a műfajban nem a „mi”, hanem a „hogyan” a lényeg: miként lehet az együgyű dalocskából remekművet alkotni. Mivel a közönség csak nem tágított, még egy nyúlfarknyi bravúrszámmal búcsúzott el a három fáradt muzsikus. Felejthetetlen este volt!

Márton Attila