Óvodásból iskolás
Ha szeptember, akkor iskola. De mi a helyzet azokkal, akik reggelente most először nem játszani, hanem tanulni indulnak? Melyek azok a jelek, amik elárulják, hogy a gyerek nem érzi jól magát az új közösségben? Tényleg veszélyes az influenza elleni védőoltás? Dr. Krivácsy Péter gyermekorvos, a Budai Egészségközpont munkatársa ad tanácsokat, mit tehetünk szülőként azért, hogy minden rendben legyen a kisiskolásokkal.
Nagy változást jelent a gyerekek életében, amikor nem játszani indulnak az óvodába, hanem táskával a hátukon tanulni az iskolába. Fizikálisan ez mennyire terheli meg őket?
– Az iskola fokozottabb terhelés, mint az óvoda. Sokkal nagyobb figyelemre van szükség, hiszen itt már órák vannak, nem pedig foglalkozások, és délutáni alvás sincs. Ez nyilvánvalóan többet kivesz a gyerekből, tehát az iskolát kezdők zöme nagyon fáradt a nap végére, ami teljesen normális. Fontos, hogy a szülők ne hajtsák, hagyják pihenni őket. Lehet, hogy kevésbé lesznek aktívak esténként, jobban alszanak, nehezebben ébrednek.
Mit tehet a szülő azért, hogy gyermeke szeressen iskolába járni, annak ellenére, hogy ott már valóban teljesíteni kell?
– Az óvodában is vannak enyhébb megméretések, de valóban: az iskola versenyhelyzet. Egy szülőnek elsősorban az a feladata, hogy ha a gyereke izgul a váltás, a kihívás miatt, akkor csökkentse ezt az érzést. Inkább pozitív attitűddel érhetünk célt, nem szabad szidni!
Nemcsak a tanulmányok, hanem a közösségbe való beilleszkedés miatt is izgulhat a gyerek. Mik azok a jelek, amelyekből kiderül, hogy nem érzi jól magát az iskolában?
– Ha rosszkedvű, nem akar iskolába menni, rosszat, vagy egyáltalán nem mesél. Ilyenkor még nagy a különbség a gyerekek között: fiú, lány, ki mennyire nagyhangú, barátkozó. Sokfélék – van, akinek könnyebben, akad, akinek nehezebben megy a beilleszkedés. Idő kell, hogy megtalálják a helyüket. Ellenben ha ez néhány hónapon belül nem sikerül, akkor érdemes beszélni a tanárral.
Ennek testi tünetei is lehetnek?
– Persze! Előfordulhat hasmenés, reggeli hányások, fejfájás. Lényeges, hogy az iskola és a család szemléletének nem nagyon szabad különböznie. Tehát ha valaki elfogadó és békés családban nőtt fel, és bekerül egy sokkal merevebb rendszerbe, akkor biztos, hogy nem érzi majd jól magát, és ugyanígy lesz fordított esetben is.
Ahogy beindul az iskola, megjelennek a betegségek. Hogyan lehet ezeket kivédeni?
– Nagyon nehéz, szinte lehetetlen, de szerencsére az iskolában szinte csak könnyebb fertőzéseket lehet elkapni. Érdemes immunerősítőt és vitamint szednie annak, aki egyoldalúan táplálkozik. Azonban egy közösségben a vírusok gyorsan terjednek. Nyilván erre talán az lehetne gyógyír, ha a beteg gyerekek nem mennének iskolába – persze, ezt nem lehet minden egyes orrfolyásnál megtenni. Ellenben az influenza elleni védőoltás megoldást nyújthat, ezzel lehet "spórolni" a hiányzásokon.
Sokan tartanak ettől a vakcinától. Jogos a félelem?
– A félelem érthető, de nincs alapja. Többféle védőoltás létezik, ám ezeknél nagyon ritka a veszélyes mellékhatás. Előfordulhat fejfájás, bőrpír, hőemelkedés, illetve allergiásoknál lehetnek allergiás tünetek, de ez nagyon ritka.
B. Mimi