Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Telthaz_a_bolcsodekben_-_mindenki_bejutott

Telt ház a bölcsődékben – mindenki bejutott

Az utóbbi három évben százötvenöt százalékos bővítést hajtott végre a Hegyvidéki Önkormányzat a kerületi bölcsődékben. Ennek köszönhetően már nincs olyan szociálisan rászoruló kisgyerek, akinek a jelentkezését férőhely híján el kellett volna utasítani.

Ki határozza meg, hogy melyik gyerek, illetve család számít szociálisan rászorulónak? – kérdeztük Müller Csabát, az önkormányzat népjóléti irodájának vezetőjét.

– Helyi rendelet alapján határozzuk meg ezt a kört – mondta. – E szerint az számít szociálisan rászorulónak, akinél a családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a nyolcvanötezer-ötszáz forintot, illetve az egy főre jutó vagyoni érték nem haladja meg a gyermekvédelmi törvényben meghatározottat. Ezenfelül szempont még az elbírálásnál, ha egy szülő egyedül neveli a gyermekét vagy gyermekeit, ha egy család három vagy több gyereket nevel, illetve rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult a gyerek.

A legtöbb kerületben a bölcsőde vezetője dönti el, kit vesz fel az intézménybe.

– A Hegyvidéken ez nem így van. Mivel nem minden gyermeket tudunk felvenni abba a bölcsődébe, ahová a család elsődlegesen szeretné járatni, illetve előfordulhat, hogy valakit el kell utasítanunk, igazságos döntést csak akkor tudunk hozni, ha együtt láthatjuk az összes kerületi kérelmet – erre pedig csak egy központi mechanizmussal, polgármester által, hatósági eljárás keretében meghozott döntésnél van lehetőség. Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy a határozatok előkészítésekor teljes mértékben a bölcsődevezetők, a védőnők és alkalmanként a gyermekjóléti központ szakmai véleményére támaszkodunk.

Mi változott az idei beiratkozás során?

– Mindenekelőtt az, hogy korábbra, május helyett áprilisra hirdettük meg a jelentkezéseket.

Miért volt erre szükség?

– Azért, mert a májusi jelentkezések értékelése után általában olyankor kapták meg – adott esetben – az elutasítást a szülők, amikor már sokan szabadságon vannak, így a fellebbezéseket csak szeptemberben lehetett tárgyalni, ez azonban későinek bizonyult a beiratkozáshoz. Az áprilisi jelentkezés viszont mindenre kellő időt hagyott.

Sok jelentkezőt kellett elutasítani?

– Szerencsére nem, a jelenlegi kettőszázhetvenkilenc férőhely már majdnem elég. Inkább a helyszínek miatt vitattak egy-két döntést, a Krisztinavárosi Bölcsőde frekventált elhelyezkedése ugyanis sok szülőnek praktikusabbnak tűnt volna, mint – teszem azt – a Svábhegyié. Az egyetlen fellebbezés sem elutasítás miatt érkezett, hanem azért, mert másik intézménybe került a gyerek, mint ahová szülei szerették volna beadni. Ilyen eddig még nem történt, ez is mutatja, hogy az elmúlt évek bővítései elérték a céljukat.

A. I.

Háromszázhárom férőhely

Mint arról júniusban beszámoltunk, a Krisztinavárosi Bölcsőde kapacitásbővítése az eddigi hetvenkettő mellé további huszonnégy gyerek felvételére ad lehetőséget. Így a munkálatok befejezése után, októbertől 303 főre bővül a Hegyvidéken működő három önkormányzati bölcsőde teljes befogadóképessége.