Új autó segíti a kerületi hajléktalanellátást
Három új Suzukit nyert el az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatán a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, amely az egyik autót a Hegyvidéken használja majd. A jármű nélkülözhetetlen az utcai szociális munkához, segítségével akár életeket is menthetnek.
Elsősorban a hajléktalangondozásban kapnak fontos szerepet azok a Suzuki SX4 típusú személyautók, amelyeket a Hajléktalanokért Közalapítvány „Segítőház” telephelyén vehettek át az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által kiírt pályázaton győztes szervezetek. Soltész Miklós szociális és családügyi államtitkár az átadáson kiemelte, az utcai szociális munkát is végző segítő szolgálatok feladatai közé tartozik a fedél nélkül élő emberek felkeresése és adott esetben valamilyen biztonságos szálláshelyre történő elszállítása.
A kilenc autó megvásárlására a tárca harmincmillió forintot biztosított. A pályázatnak köszönhetően Budapest három kerülete mellett debreceni, miskolci, szegedi, székesfehérvári, nagykanizsai és pécsi civilszervezetek, valamint önkormányzatok jutottak új gépjárműhez.
A fővárosban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület három autót kapott, ezek közül az egyik a jövőben a Hegyvidéken segíti a terepmunkát – mondta Morva Emília, a szervezet budapesti régióvezetője, aki hangsúlyozta, a szeretetszolgálat kiváló kapcsolatot ápol a Hegyvidéki Önkormányzattal, közösen támogatják a hajléktalanokat. „Az országos összehasonlításban is egyedülálló program példaértékű valamennyi önkormányzat számára, hiszen valóban az egyén problémáinak megoldására törekszik” – emelte ki a szakember.
Szavaival egyetértett Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester is, aki arra emlékeztetett, hogy az egyelőre egy évre szóló programban tizenöt rászoruló vesz részt. A cél az, hogy mindnyájan elkerüljenek az utcáról. Egyénenként változik, kinek milyen módon nyújtanak segítő kezet, akad, akinek a lakhatását oldották meg, míg másoknak munkát biztosítottak. Az önkormányzat a jövőben szeretné még szélesebb körre kiterjeszteni a támogatási rendszert – tette hozzá a polgármester.
Ezért is jelent nagy segítséget az új autó, amellyel hamarosan munka közben is találkozhatnak a hegyvidékiek. A megállapodás értelmében az EMMI pályázatán nyertes Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület addig használhatja a járművet, ameddig a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatallal megkötött szolgáltatói szerződése érvényes.
A gépkocsik átadásán még egy fontos hír elhangzott. Asztalosné Zupcsán Erika szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár bejelentette, hogy már a Hajléktalanokért Közalapítvány rendelkezésére áll a krízisellátás pályázataira szánt 373 millió forint. Ez azért lényeges, mert az előző évekhez képest az idén jóval több ideje jut a segítő szervezeteknek a téli felkészülésre, így a remények szerint még jobban meg tudják majd szervezni a hajléktalanellátást.
(mm.)