Vb-bronz után jöhet az Eb-arany!

Gyermekkorában édesapja, a sokszoros válogatott Keszthelyi Tibor edzőként is foglalkozott önnel. Mennyiben segíti a karrierjét az értő szülői támogatás?

– Mindenképpen nagy előny, hogy a szüleim megértik, min megyek keresztül profi játékosként. Főleg az édesapám ad szakmai tanácsokat, anyukám inkább lelkiekben támogat. Édesapámra egyébként a mai napig az edzőmként is tekintek, csak szólnom kell, és bármikor hajlandó velem gyakorolni az uszodában.

Az élsportolók számára különösen fontos, hogy megfelelő hátországgal rendelkezzenek. Egykori „aranyos” diákként hogyan emlékszik vissza az iskolai éveire?

– Csupa kedves emlék köt az Arany János Általános Iskola és Gimnáziumhoz, ahová az első évfolyamtól egészen az érettségiig jártam. Különösen a gimnáziumi évek alatt kaptam rengeteg segítséget. Tanáraim támogatták a sportpályafutásomat, mindig találtak megoldást, ha az edzések, vagy éppen a nemzetközi tornák miatt a kelleténél kicsit többet hiányoztam. Nekik is köszönhetem, hogy nem maradtam le a tanulásban, és sikeresen érettségiztem. Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy számomra az Arany volt a tökéletes iskola. Egyébként ugyanezt mondhatom el a kerületről is, nagyon szeretek itt élni, élvezem a csendet és a békét, az autómentes környezetet, ami annyira jellemzi a Hegyvidéket.

Egy interjúban elmesélte, hogy már gyermekkorában némi pénzt keresett a vízilabdával. Pontosan hogyan is?

– A szüleim sokáig vonalszélsőnek hívtak, mert nem nagyon úsztam a medence közepe felé. Aztán édesanyám az egyik meccsünk előtt kitalálta, hogy kapok ezer forintot, ha változtatok ezen a szokásomon. Nehéz volt ellenállni a zsebpénz-kiegészítésnek, úgyhogy a meccs után meg is kaptam a jutalmam. A mai napig viccelődnek ezzel a szüleim.

Mindez melyik egyesületben történt, egyáltalán, hogyan alakult az eddigi pályafutása?

– Az UTE-ban – ma már UVSE – kezdtem el vízilabdázni 2002-ben, abban az évben, amikor a klub létrehozta a női szakágat; a „beúszásos” történet is az újpestiekhez kötődik. Ami a későbbi pályafutásomat illeti, 2006-ban kettős igazolással az OSC felnőttcsapatához kerültem. Sajnos, két évvel később a klub anyagi okok miatt megszűnt, előtte viszont megnyertük a Magyar Kupát, a bajnokságban a döntőig meneteltünk, ott a Honvédtól kikaptunk. A 2008–2009-es szezont már a Honvédnál töltöttem, a Magyar Kupát ugyan hazavittük, a bajnoki döntőben azonban vereséget szenvedtünk. Bemutatkoztam a felnőttválogatottban is, a római világbajnokságon a hetedik helyen végeztünk. Aztán két évet töltöttem el a Dunaújvárosi Főiskola csapatában, a közös munka eredménye két bajnoki cím és egy Magyar Kupa-elsőség volt. Ezt követően a Szentesben játszottam, majd következett a londoni olimpia, ahol a negyedik helyen zártunk. Tavaly az Egerrel bajnokságot és Magyar Kupát nyertünk – méghozzá veretlenül –, és a négy közé jutottunk a BEK-ben, ami 2009 óta nem sikerült magyar csapatnak. A következő idényben idegenlégiós leszek, leigazolt ugyanis az olasz A.S.D. Orizzonte Catania, amellyel egyéves szerződést írtunk alá.

Fiatal kora ellenére már többszörös magyar bajnok, 2011-ben a legjobb hazai játékosnak választották, több világversenyen felállt a dobogóra, volt gólkirály a hazai pontvadászatban és felnőtt-világbajnokságon is. Mit tart az eddigi legnagyobb sikerének?

– A 2011-es trieszti junior-világbajnokságon megszerzett ezüstérmet. Akkor olyan egységben játszottunk, ami a női vízilabdában rendkívül ritka. Szerencsére manapság ismét megélhetem ezt az érzést, hiszen a felnőttválogatott hasonló erényeket csillogtat. Visszatérve a junior-vb-re, megválasztottak a torna legjobb játékosának, ami ugyan nem kárpótol az elvesztett döntőért, de mindig jólesik egy sportolónak az egyéni elismerés. A másik nagy siker a 2007-es Magyar Kupa-győzelem, hiszen az addig egyeduralkodó Honvédet győztük le az OSC-vel.

Londonban az olimpián negyedikek lettek, pedig sokan titkos esélyesnek tartották a csapatot. A barcelonai vb előtt a négy közé jutás volt a cél, amit sikerült elérni. Elégedett a bronzéremmel?

– Londonban csoda volt, hogy egyáltalán a négy közé jutottunk, sikerült kihozni magunkból a maximumot. Barcelonában minden mellettünk szólt, mégis elbuktunk. Saját magunkat fosztottuk meg a világbajnoki címtől. Emiatt nehéz megemészteni a bronzérmet, de muszáj lesz.

Barcelonában beválasztották a vb All Star-csapatába. Milyen érzés a világ legjobbjai közé tartozni?

– Bevallom, jólesett az elismerés. Ettől függetlenül nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget, a magyar válogatott tagja vagyok, ebben a csapatban akarok jól játszani.

Jövőre Budapesten rendezik az Eb-t. Meglesz az első hely?

– Nagyon remélem, hogy igen! Kicsit unjuk már, hogy az utóbbi években állandóan kicsúszik a kezünkből az aranyérem. Magunknak is be kell bizonyítani, hogy mi vagyunk a legjobbak, hazai környezetben nincs más lehetőségünk, mint felállni a dobogó legmagasabb fokára.

A vízi sportokat űzők rendszerint szívesen tanulnak tovább a tengerentúlon. Ön tervezi ezt?

– Az olimpia évében lehetőségem nyílt rá, hogy Amerikában tanuljak. Végül maradtam, mert úgy ítéltem meg, hogy fontosabb a válogatott. Nem bántam meg a döntésem, úgy érzem, az élet engem igazolt. Jelenleg a Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatója vagyok, kereskedelem és marketing szakra járok. Az őszi félévet a légióskodás miatt halasztom, de a tavaszi vizsgákra már itthon leszek. Olaszországban szeretném minél hamarabb megtanulni a nyelvet, és később a civil életben gazdálkodni ezzel a tudással.

Knp.