Öregember nem vénember

Az idősödés lélektanáról, de a késleltetéséről is beszélt Molnár Emese pszichológus a Barabás Villában január végén. Az Öregedés, magány, egyedüllét című előadáson parázs vita alakult ki a résztvevők között.
„Nehéz ezt az életkort, az öregséget behatárolni – kezdte Molnár Emese –, mert egyénenként eltér, hogy mikor kezdődik a hanyatlás, ezért ma már sokkal inkább idősödő korról beszélünk. Jóval hatvanöt év felett mondjuk valakiről, hogy idősödő, míg korábban ezt a határt az ötven év jelentette.” A korhatár kitolódásának főleg kulturális, környezeti okai vannak, és a biológiaival együtt járó szellemi hanyatlás, befelé fordultság, rezignáltság a legtöbb embernél később jelentkezik.
Az idősek célja és feladata alapvetően az, hogy átadják a fiatalabb generációknak az életük során felhalmozott tudást, tapasztalatot, s mindnyájunk feladata e tudás megszerzése és a következő generáció felnevelése. Molnár Emese szerint hatvanöt esztendős kor körül kell eljutni abba az életszakaszba, amikor elmerengünk, valójában mi is az élet értelme, leszűrjük addigi tapasztalataink lényegét, és megpróbáljuk megelégedettséggel teli állapotba hozni önmagunkat. Ha ez sikerül, akkor érjük el azt, amit leginkább bölcsességnek nevezhetünk – tartja a pszichológus.
Bölccsé akkor válunk, amikor a gondolkodásnak, a lényeglátásnak, az ítélőképességnek olyan rendszere jön létre, ami új, váratlan helyzetekre is választ adhat az egyénnek. Ez azért inkább az idősödő korúak jellemzője, mert ők azok, akiknek már van idejük visszatekinteni az életükre, leszűrni a tapasztalatokat, sőt, az erre való igény is ennek az életkornak a jellemzője, s ebben már az érzelmek túlkontrollálása sem gátolja meg őket úgy, mint fiatalabb korukban.
Az előadást itt megszakította az egyik hallgató, aki elmondta, neki egyáltalán nincs több ideje, mert egyrészt több időt fordít a családjára, az unokákra és a háztartásra, mint amikor még munkahelyi elfoglaltságok mellett „csípett le” ezekre néhány órát a napjaiból, illetve le is lassult, saját magán kívül mindenre több időt kell szánnia. A pszichológus válaszában kiemelte, hogy azoknak az embereknek viszont, akik egyedül élnek – és ebben a korban egyre többen kénytelenek ezt tenni –, az üres napokkal kell megküzdeniük. Eltűnnek környezetükből a szeretteik, a társak, a barátok, azok a kapcsolatok, amelyekből egészen addig töltekezni tudtak.
Az időskorban nem az a legfenyegetőbb, hogy az ember öregszik, nyugdíjba vonul, hanem a magány és a kiszolgáltatottság – hangsúlyozta Molnár Emese –, ezért örvendetes, ha minél több olyan ember van körülöttünk, akikkel jól tudjuk megélni az idő múlását, akiktől kapunk, és akiknek adunk. Segítség lehet akár egy elfoglaltság is, aminek révén az ember megtalálja önmagát.
A résztvevők egyike erre azt firtatta, mi értelme van nyugdíjasoknak szervezett előadásokra, szabadegyetemekre vagy bármilyen foglalkozásra járni, „versenyképes leszek-e ettől a fiatalokkal szemben?” A többiek szinte egymás szavába vágva válaszoltak a felvetésre, más-más szempontból közelítve, lényegében mégis ugyanazt mondva: el kell menni minden rendezvényre, amelyen tanulni lehet, ahol megőrizhető, netán javítható az agy kondíciója, mert "így lassabban öregszünk".

JE