Páfrányok: vonzó és érdekes társaság
A páfrányoknak nincs látványos virága, mégis kedvelt szobanövények. Lombjuk változatos felépítésű lehet, de mindig laza, légies jelleget kölcsönöz nekik. A páfrányok népszerűségét növeli, hogy olyan helységekben is megélnek, ahol a legtöbb dísznövénynek már túl sötét van.
Amikor a páfrány szót kimondjuk, az árnyas erdők alján élő erdei pajzsika képe jelenik meg előttünk, pedig a páfrányok osztálya ősi és nagyon változatos megjelenésű társaság. A páfrányfélék virágkorukat – már ha egy virágtalan növény esetében lehet ilyet mondani – a földtörténet korábbi szakaszában élték. Hatalmas fává növő példányai kiterjedt erdőségeket képeztek, amelyek élelemmel látták el a legelésző dinoszaurusz-hordákat, és az általuk megtermelt hatalmas mennyiségű szerves anyag felhalmozásával hozzájárultak a kőolajkészletek kialakulásához.
Aztán az evolúció során a páfrányokat is magukban foglaló harasztok visszaszorultak, és a magvas, virágos növények vették át az uralmat. Fennmaradt közel 9000 fajuk, ma már csak a letűnt dicsőség emlékét őrzik, de ebben a szerepben is vonzó és érdekes társaságot alkotnak a növények világában.
Szobapáfrány
A nálunk szobai körülmények között nevelhető páfrányok legismertebbje az erdőkben vadon is előforduló pajzsikákra nagyon hasonlító szobapáfrány (Nephrolepisexaltata). A szláv eredetű páfrány szó gyakran minden további jelző nélkül is erre a növényre utal.
A növény ívesen meghajló, félméteres levelek alkotta lombozatból áll, ami egyszerre kelt laza és egyszerűségében nemes hatást. Jól tűri az árnyékos, közvetlen napsütéstől védett helyeket, így akár a fürdőszobában, vagy az ablakoktól távoli sarokban is szépen fejlődik.
A vizes helyiségekben meghálálja a levegő magasabb páratartalmát, és még szebb lesz. A pára azonban nem pótolja vagy helyettesíti a rendszeres öntözést, amit a vízigényes páfrányok elvárnak. Mivel a meszes környezetet nem viselik el, ezért lágy vízzel öntözzük őket, amit vagy esővíz gyűjtésével, vagy a csapvíz forralásával és lehűtésével nyerhetünk! Tavasztól őszig az öntözővízbe tápoldatot is tehetünk, ettől még szebben fejlődnek.
Átültetni a tavaszi időszakban lehet, abban az esetben, ha gyökerei kinőtték a korábbi cserepet. Az ültetéshez laza, tőzeges, enyhén savanyú földkeveréket használjunk!
A növény – a harasztokhoz hasonlóan – a levelek fonákján érő spórákkal szaporodik, ám otthoni körülmények között a spórák felnevelése szinte megoldhatatlan feladatot jelent. Az idősebb tövek körül gyökeret eresztő sarjak leválasztásával azonban könnyen szaporítható. A kertészetekben és a virágboltokban is beszerezhető, bár az alapváltozat helyett gyakran valamelyik nagyobb igényeket támasztó, de tetszetősebb változatot lehet megvásárolni.
Madárfészek páfrány
Ez a növény (Aspleniumnidus) annyiban tér el az előbb ismertetett páfránytól, hogy levélnyelén nem apró levélkék, hanem egybefüggő lemezek fejlődnek. A tőből kihajló levelek így valóban fészekre emlékeztető koszorút alkotnak. A madárfészek páfrány nevelésre és elhelyezésre vonatozó igényei nagyon hasonlók a szobapáfrányéhoz, így akár egymás szomszédságában is megél a két faj.
Vénuszhaj páfrány
A vénuszfodorka néven is ismert páfrány megjelenése jelentősen különbözik rokonaiétól. A fekete, vékony levélnyelek körömnyi, világoszöld levélkéket tartanak. A növény ezeknek a finom, fekete hajszálszerű levélnyeleknek köszönheti a nevét.
A főleg Dél-Amerikában elterjedt Adiantum nemzetségnek mintegy 200 faja ismert, ezek közül kerülnek ki a szobanövények is. Előfordul, hogy elvadulva a természetben is megél, pedig nem tartozik a hazai őshonos növények közé.
Trópusi származására utal, hogy kedveli a meleg talajt, ezért szobában nehézséget okozhat az elhelyezése. A kertészetekben több faja és fajtája is előfordul, bár az egyes vénuszfodorkák nem térnek el jelentősen egymástól. Nevelése nem problémás, a páfrányokra jellemző igényeket támaszt.
(Barta)