Esterházy Jánosra emlékeztek
Hommage a' gróf Esterházy címmel a Pozsonyi Magyar Galéria festmény- és grafikai gyűjteményéből nyílt kiállítás a hegyvidéki polgármesteri hivatal folyosógalériáján. A megnyitón hangzott el a bejelentés, hogy tavasszal a Gesztenyés kertben szobrot állítanak a mártír politikus emlékére.
Esterházy János Csehszlovákia legjelentősebb magyar politikusa volt. A szlovák parlament képviselőjeként 1942. május 15-én nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló törvényt. A holokauszt idején, dacolva a veszélyekkel, jelentős szerepet játszott az üldözöttek menekítésében.
A háború után a szovjetek internálták, Moszkvában raboskodott, majd Szibériába küldték. A szlovák Nemzeti Bíróság 1947-ben Pozsonyban fasizmussal való együttműködés miatt halálra ítélte. A szovjetek 1949-ben kiadták őt Csehszlovákiának, végül elnöki kegyelemben részesült, és életfogytiglani büntetést kapott.
Alkalma lett volna a szökésre, mégsem élt a lehetőséggel. Ártatlanságára hivatkozva azt mondta, nincs miért menekülnie. A morvaországi Mírov börtönében embertelen körülmények között, végelgyengülésben hunyt el 1957. március 8-án. A börtönparancsnok nem adta ki hamvait a családnak.
„Gróf Esterházy János a felvidéki magyar kisebbség történetének emblematikus alakja volt. Helytállása, embersége emlékőrzésre szólít mindnyájunkat – hangsúlyozta Fonti Krisztina a Hommage a' gróf Esterházy címmel az önkormányzat épületében látható kiállítás megnyitóján. – Nagy János felvidéki szobrászművész már készíti Esterházy budapesti szobrát, amelyet a Gróf Esterházy János-szoborért Egyesület kezdeményezésére és közreműködésével, a magyar kormány támogatásával idén tavasszal állítunk fel a Gesztenyés kertben” – jelentette be az alpolgármester. A kiállítást megnyitó Martényi Árpád, az Esterházy János Emlékbizottság elnöke arra kérte a kerületben élőket, hogy ha tehetik, járuljanak hozzá a szoborállítás költségeihez.
„Százból csupán két-három ember tudja, ki volt ő. Esterházy Jánost meg kell ismertetnünk a magyarokkal!” – mondta a kiállítás missziójáról Csehi József, a Rákóczi Szövetség Vas megyei szervezetének elnöke, a Hommage a' gróf Esterházy tárlat magyarországi gondnoka.
A képek különböző művészi technikával készültek, valamennyi a mártír politikus személyét, szenvedéseit idézi. A Pozsonyi Magyar Galéria festmény- és grafikai gyűjteményéből rendezett vándorkiállítás 2008-ban indult útjára azzal a céllal, hogy Esterházy neve ne merüljön feledésbe.
BM