„A gyerekek mosolya a legnagyobb dicséret”

Azt mondják, a másokon való segítés belülről fakadó igény. Az ön számára is egyértelmű volt, hogy a szociális szférában helyezkedik el?

– Már egészen fiatalon tudtam, hogy kisgyerekekkel szeretnék foglalkozni, ezért is jelentkeztem a dr. Hetényi Géza egészségügyi szakközépiskolába. Az egészségügy mellett döntöttem, mert itt lehetett csecsemő- és kisgyermekgondozást is tanulni, engem pedig leginkább ez a munka érdekelt.

Manapság a bölcsőde nem tartozik a legnépszerűbb munkahelyek közé. Miért éppen ezt választotta?

– Azt hiszem, a bölcsődei tevékenységekkel kapcsolatban fokozottan igaz, hogy a hivatás választ minket, és nem fordítva. Annyi bizonyos, hogy minden szépsége ellenére embert próbáló feladat, csak azok tudnak megmaradni a pályán, akikben az elhatározás, az igény megfelelő kitartással párosul. Máshogyan ezt a munkát nem lehet végezni.

Mióta dolgozik a Hegyvidéken?

– Közvetlenül az érettségi után, 1984 szeptemberében pályakezdőként kerültem a tizenegyedik kerületbe, a Rahó utcai bölcsődébe, amelyet akkortájt a szakma a főváros legjobb intézményeként tartott számon. Gondozónőként helyezkedtem el, később csoportvezetői megbízást kaptam. 1998 májusában érkeztem a Svábhegyi Bölcsődébe, ahol ősztől intézményvezető-helyettessé léptettek elő.

Vezetői pozíciót adott fel a tizenegyedik kerületben. Nem volt nehéz a váltás?

– Egyáltalán nem! Már csak azért sem, mert pályakezdőként az a Kis Katalin volt a főnököm, akivel a Svábhegyen is együtt dolgozom. Részben az ő hívó szavára jöttem. Nagyon sokat köszönhetek neki, nyugodtan mondhatom, hogy tőle tanultam meg a szakmát.

Ideérkezésekor mit tapasztalt?

– Azt kell mondjam, hogy sem tárgyi, sem szakmai szempontból nem volt jó a helyzet. Éppen az jelentette a kihívást, hogy a Hegyvidékhez méltó szintre emeljük a bölcsődét. Az évek során rengeteg pályázatot írtunk, ennek – és persze az önkormányzat segítségének − köszönhetően sikerült lecserélni a gyermekbútorokat, a játékokat, valamint jelentősen javítani a munkakörülményeket. Legalább ennyire fontos, hogy megújítottuk a szakmai programot, amelyet azóta is finomítunk. A tapasztalatszerzés mellett az elmélet terén is folyamatosan képzem magam. Szakgondozónői szakképesítést, szociálpedagógiai főiskolai diplomát szereztem, illetve szociális szakvizsgát tettem. Elvégeztem egy sérült gyerekek ellátását célzó tanfolyamot is, mindemellett állandó résztvevője vagyok az akkreditált tanfolyamoknak.

Hogyan foglalná össze a bölcsőde feladatait?

– Az önkormányzati fenntartású bölcsődékben napi tíz órában szakképzett kisgyermeknevelők nevelik-gondozzák a rájuk bízott apróságokat, aminek során mind a játék, mind a gondozás közben igyekeznek minél több ismeretet átadni, önállóságra nevelni. Ez a gyerekek első közösségi színtere, ahol megtanulják a társas együttlét szabályait, megtanulnak önállóan öltözni, étkezni, szobatisztává válnak. Itt sajátítják el azokat a tudásokat, amelyek az óvodai léthez szükségesek. A „mi gyerekeink” ebből a szempontból mindenképpen előnyben vannak azokkal szemben, akik a családjukból érkeznek az óvodába.

Milyen lehetőségek vannak az egyéni fejlesztésre?

– Büszke vagyok arra, hogy húsz éven át foglalkozhattunk a sajátos nevelés igényű kisgyermekek korai fejlesztésével. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egészségesek között, a legfeljebb tízfős csoportokban egy sérült kisgyerek is helyet kapott. Sikeres a munkánk, a szakminisztérium több alkalommal elismerte tevékenységünket.

Mikor lehet elégedett egy bölcsődei szakember?

– Amikor azt látja, hogy a gyerekek és a szülők is elégedettek! Ezért is kérjük arra a családokat, hogy évente kétszer egy kérdőíven – név nélkül – írják meg a véleményüket, tapasztalataikat. Öröm, hogy csak elvétve találkozunk kritikákkal, az építő jellegű javaslatokat pedig igyekszünk megfogadni. Egyébként a szülők és az intézmény jó viszonyának bizonyítéka, hogy a családok igyekeznek kivenni részüket a bölcsődei életből, tavaly nyáron például a felnőttek összefogtak, és közösen felújították a kültéri levegőztető ágyakat. Ennél is fontosabb azonban, hogy a ránk bízott apróságok jól érzik magukat. Ezt könnyű lemérni, a bölcsődések mosolya ugyanis csak őszinte lehet, nálunk pedig ebből nincs hiány.

Mondhatjuk, hogy a gyerekek arcára mosolyt csaló munka elismerése az önkormányzattól kapott díj?

– Remélem, igen! Emellett azt is jelenti, hogy az önkormányzat az elmúlt tizennégy évben nyomon követte a kerületi gyerekek érdekében végzett tevékenységemet. Ez nemcsak nekem, hanem valamennyi kollégám számára jelzésértékű: bizonyítja, hogy figyelnek ránk, szükség van a munkánkra.

MM.