Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Nyelvtanbol_aszok

Nyelvtanból ászok

Kiváló eredménnyel szerepeltek a hegyvidéki diákok a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny országos döntőjében, Tatán. A 4. és a 6. osztályosok kategóriájában első díjat nyert a Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi Iskola „Nyelvtan ászok”, illetve a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola „Gumimacik” nevű csapata, míg az 5. osztályosok között a harmadik helyen végzett a Virányos Általános Iskola „Csillagok” formációja. Az országos tanári fődíjjal idén két felkészítő pedagógust jutalmaztak: egyikük Borbély Judit, a Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola tanára.
„Nagy olvasottság, pontos nyelvtani felkészültség kell a részvételhez” – magyarázta a verseny alapvető követelményeit Erdélyiné Pék Andrea, a Jókai iskola nyertes diákjainak osztályfőnöke. A felkészítő tanár elmondta, hogy ezúttal is számos érdekes és elgondolkodtató nyelvtani, irodalmi feladattal találkozhattak a versenyzők, akiknek a nyelvhelyességi hibák felkutatásával éppúgy meg kellett birkózniuk, mint a régi magyar szavak értelmezésével, vagy egy-egy vers összekevert sorainak visszarendezésével.
Az írásbeli feladványokat szóbeli próbák követték, a gyerekeknek egy négyperces irodalmi műsort kellett előadniuk. A Jókaisok például egy verset írtak a felkészülésükről, illetve bemutatták történetüket, amit a Három kívánság, valamint az Ihók és Mihók című népmesék összegyúrásával hoztak létre.
Az országos Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny fő célja segíteni a diákokat abban, hogy közösen oldjanak meg problémákat. A gyerekek, miközben összemérik tudásukat, bemutathatják készségeiket diáktársaik előtt, emellett pedig átélhetik az együttgondolkodás örömét.

z.