Hegyvidéki futódinasztia: hatan egy versenyen

A mai világban igen ritka, hogy egy házaspár tíz gyermeket nevel fel. Miért vállaltak a szüleik ilyen nagy családot?

– Édesanyánk és édesapánk egyaránt kétgyermekes családból származik, így nem tekinthető „hagyománynak”, hogy ilyen sokan lettünk, habár anyai nagyapánk igen kiterjedt rokonságával ma is szoros a kapcsolatunk – mondja Varga Miklós. – Szüleink sok gyermeket szerettek volna, és bár ők is tudták, hogy ez nem könnyű választás, ennyi év után sem bánták meg a döntésüket. Hegyvidéki kötődéseink egyébként nem voltak, édesapánk 1971-ben költözött a kerületbe, mi, gyerekek, már mindnyájan itt születtünk. Valamennyien a Zugligeti Általános Iskolába jártunk, heten a Tamási Áron gimnázium padjait is koptatták.

Nem volt nehéz átadni egymásnak a stafétabotot osztályról osztályra a Zugligeti iskolában?

– Biztos vagyok benne, hogy ahány Varga, annyi benyomás, annyi különböző kép és emlék él az iskola tanáraiban a családunkról, ami együttesen egy nagy, színes mozaikot alkot, hol sötétebb, hol világosabb színekkel tarkítva. Megszakítás nélkül összesen huszonöt éven át járt Varga gyerek az intézménybe, és bár ismerünk más nagycsaládokat is, azt hiszem, ebben a „versenyben” aranyérmesek vagyunk. A Zugligeti számunkra örökre a nagybetűs iskola marad, egy gyönyörű környezetben fekvő, vörös téglás, barátságos épület kiváló pedagógusokkal, akik nemcsak a tananyagot, de a természet és a sport szeretetét, tiszteletét is megtanították nekünk. Mindig hálásak leszünk a Zugligeti Diáksport Egyesület és egyben a zugligeti sportélet megalapítójának, idősebb Turák Lászlónak, valamint a ma is ott tanító fiának, ifjabb Turák Laci bácsinak, a kerékpártúrák szervezőjének, aztán Annus Lászlónak, továbbá a háttérben dolgozó Kelemen Marika néninek. És persze sokat köszönhetünk megannyi egykori diáknak, aki a mai napig segíti a túrák szervezését, lebonyolítását, megőrizve a Zugligeti iskola sportos szellemét.

Miért épp a futást választották?

– Szülői előzményei nincsenek, de sokat jelentett az állandó biztatás és lelkesítés. Meg persze az is, hogy a legidősebb bátyánk, Zsolt megszerette a sportágat, mi pedig, a kisebbek, jártunk szurkolni a versenyeire. Ma már Zsolt gyermekei, a hatéves Levi, az ötéves Eszti, illetve Marci bátyánk kétéves lánya, Luca is a nézők között van. Amikor Luca meglát minket a váltásoknál, lelkesen kiabálja, hogy „hajjá”, az utánpótlás tehát biztosított. A "tisztán" családi váltócsapat először a K&H olimpiai maratonin valósult meg. Ez viszont olyan jól sikerült, hogy mind azt reméljük, mostantól a közös versenyzés hagyomány lesz a Varga családban.

Tősgyökeres hegyvidékiekként a helyi versenyeken is elindulnak?

– Sok kerületi viadalon részt vettünk, nemcsak az általános iskolában, de a Tamási Áron iskola diákjaiként is. A hegyvidéki duatlonra, a kerületi diákolimpiára, a „Gesztenyés-futásokra”, a normafai terepfutásokra, a félmaratonokra, az „Előzd meg a fogaskerekűt!” versenyre, no meg persze a kosár-, röplabda-, foci-, floorball- és sakkmeccsekre már diákként is gyakran beneveztünk.

Mit jelent a Varga család számára a futás?

– Mindenkinek mást és mást. Ki-ki az élvezetért, a kondiban tartásért, a versenyzés, a sportolás öröméért fut, de összességében elmondható, hogy számunkra a mozgás főleg kikapcsolódást, lazítást, az energiatöbblet levezetését jelenti. Elsősorban a magunk örömére futunk, annak pedig külön örülünk, ha barátok, kollégák, ismerősök csatlakoznak hozzánk.

Előfordulhat, hogy egyszer egy versenyen még több Varga áll rajthoz?

– Igen, úgy tűnik. Idén hatan álltunk rajthoz a váltóban, de tízünkből nyolcan amúgy is rendszeresen futunk, illetve már úton van az utánpótlás is. Előbb-utóbb az unokatestvérekkel együtt akár két-három csapatot is indíthatunk.

(sm)