Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Mindszenty-szobor_a_Hegyvideken

Mindszenty József-szobor a Hegyvidéken

Néhány évvel ezelőtt, 2007-ben dr. Szederkényi Károly atya kezdeményezésére a Hegyvidéki Önkormányzat a Hóvirág út és a Rácz Aladár út találkozásánál – az 53-as autóbusz fordulójában – lévő teret Mindszenty József bíborosról, a XX. századi magyar katolicizmus nagy, karizmatikus alakjáról nevezte el. A XII. kerületben így már három főpapról elnevezett tér található: a korábbi kettő az Apor Vilmos és a Márton Áron tér. Az utóbbi kettőn a névadók emlékét teljes alakú szobor, illetve mellszobor őrzi.
A Kereszténydemokrata Néppárt XII. kerületi szervezete és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség 2012-ben elhatározta, hogy támogatók és adománygyűjtés segítsége révén emlékműállítással tiszteleg a 120 éve született Mindszenty József bíboros hercegprímás emlékének a róla elnevezett téren. A tervvel felkeresték Pokorni Zoltán polgármestert, aki az ügy mellé állt, és felajánlotta a Hegyvidéki Önkormányzat segítségét.
Időközben egyre nőtt a támogatók és az adománytevők köre, így lehetővé vált, hogy a korábban tervezett egyszerűbb emlékmű helyett egész alakos szobor emlékeztessen a mindkét diktatúra által üldözött mártír főpapra. Mindszenty József szobrát ugyanaz a fiatal szobrászművész, Kontur András készíti, aki Márton Áron erdélyi püspök kerületünkben található mellszobrát is alkotta. A mű környezetét szintén ő tervezte meg és alakítja ki.
Mindszenty József bíboros hercegprímás szobrának ünnepélyes avatását és felszentelését június 13-án 16 órától rendezik. A jelentős eseményre minden érdeklődőt szeretettel látnak a szervezők.

B. A.