Rövidesen kezdődik a Városmajor felújítása
A korábbi elképzelésekkel szemben nem épül kerítés a Városmajor körül, ugyanakkor a környékbeliek igényei szerint számos fejlesztést hajtanak végre a parkban. Az elkövetkező hónapokban megújulnak a sportpályák, megszépül a szabadtéri színpad előtti fogadótér, elkerített kutyafuttató épül, továbbá bővítik a közvilágítást, és térfigyelő kamerákat is kihelyeznek a közbiztonság javítása érdekében.
A Városmajort, Buda legöregebb közparkját történelme során néhányszor átépítették már, több virágkort megélt és hullámvölgyön is átesett. Utolsó koncepciózus átalakítása az 1900-as évek elején történt Räde Károly kertészeti igazgató tervei alapján. Az azóta betelepülő intézmények figyelmen kívül hagyták a parkszerkezetet, szétdarabolták a térszerkezetet, ennek ellenére a park töretlenül népszerű maradt a környékbeliek körében mind pihenő-, mind játszó- és sportterületként.
A parkot kezelő, fővárosi tulajdonú FŐKERT Nonprofit Zrt. tavaly közvélemény-kutatást végzett a parkhasználók körében. A felmérés eredménye alapján elmondható, hogy általában a felszerelési tárgyakkal és a sétaúthálózat minőségével, továbbá a közbiztonsággal kapcsolatban vannak problémáik a látogatóknak. Bár összességében inkább elégedettek a Városmajor színvonalával, azonban szükségesnek érzik a fejlesztéseket, amelyek hatására, ahogy válaszaikból kiderült, még gyakrabban látogatnák a parkot.
A Városmajor leginkább leromlott részeire, illetve a jelenlegi parkhasználati szokásokra való tekintettel a FŐKERT Mérnök Iroda Kft. kidolgozta a fejlesztés koncepcióját. Ennek alapján lezajlottak az egyeztetések a civilszervezetekkel, majd elkészültek a kiviteli tervek.
Megújulhat a szabadtéri színpad bejárata előtti, közösségi térként funkcionáló fogadótér: a meglévő kavicsos terület egy része füves borítást kap, felújítják a meglévő sakkasztalokat, továbbá egyedi ülőbútorokat és biciklitárolókat helyeznek ki. A szabadtéri színpad kerítését oszlopos, tövétől ágas gyertyánsorral, továbbá egy rózsasávval takarnák el.
Átépülne a park belső részén elhelyezkedő sport- és játéktér is, elsősorban az iskolás és tizenéves korosztály igényeinek figyelembevételével. A labdapályák bővítése mellett átfestik a meglévő, mintegy 300 méter hosszú futópályát, míg a régi, elhasználódott pingpongasztalokat újabbakra cserélik.
A terület fejlesztésébe a parkhasználókat is bevonnák: az aszfalt- és támfalfestéseket szeretnék a látogatóközönség aktív közreműködésével elvégezni. A közösségi munka a tervezők szerint a parkhoz való kötődést erősíti, emellett pedig a parkhasználati morálra és szokásokra is kedvező hatást gyakorol.
Fő attrakcióként a sporttéren úgynevezett parkour pályarendszert építenek, amely Magyarországon elsőként valósulna meg. A parkour olyan extrém sport, amelynek művelői a városi akadályok áthidalásával minél gyorsabban és látványosabban jutnak el egyik pontból a másikba. Itt a parkourozást biztonságos körülmények között lehet majd kipróbálni, a minőségbiztosított gyakorlóelemeket ugyanis ütéscsillapító gumiburkolatra szerelik fel. Szintén élvezetes sportolási lehetőséget kínálnak majd az újonnan kihelyezett kültéri fitneszgépek, amelyeket akár idősebbek is használhatnak.
Az Ignotus utca mentén közel kétezer négyzetméteres, körülkerített kutyafuttatót alakítanak ki, ahol padokat, hulladékgyűjtőket, kutyaürülék-gyűjtőt és kutya-ivókutat is elhelyeznek. A Maros utcai teniszpályák körül új, drótfonatos kerítés épülne.
A közbiztonság javítása érdekében a korábbi elképzelések szerint a park egészét bekerítették volna – ez azonban a magas költségek, valamint a parklátogatók egy részének ellenérzései miatt nem valósul meg. Ugyanakkor továbbra is fontos cél maradt a biztonság erősítése, amit a közvilágítás bővítésével, valamint térfigyelő kamerák kihelyezésével segítenek elő. A térfigyelő rendszer központját a Hegyvidéki Közterület-felügyeletnél hoznák létre.
Ezek a fejlesztések összesen 150 millió forintba kerülnek, amihez a fővárosi önkormányzat biztosított fedezetet. A fővárosi közgyűlés – Pokorni Zoltán polgármester javaslatára – tavaly decemberben döntött arról, hogy az eredetileg kerítésépítésre szánt pénzügyi keretet parkfejlesztésre lehet felhasználni.
„A kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárást várhatóan már júniusban kiírják, így augusztusban megkezdődhetnek az építési munkálatok” – ismertette a tervezett ütemezést Váczi János. A hegyvidéki alpolgármester reményét fejezte ki, hogy október végére, november elejére megvalósulhatnak a fejlesztések, amelyek révén még többen látogatják majd rendszeresen a megújuló és biztonságosabbá váló közparkot.
sz.