Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Arany-diaknap_kerteszkedessel

Arany-diáknap kertészkedéssel

Koncertek, látványos bemutatók, focikupa és pódiumbeszélgetések tarkították a hagyományos diáknapi programot az Arany János iskolában. A diákönkormányzat által szervezett vidám rendezvényen az intézmény kertjében szülői segítséggel kialakított ágyásokat haszonnövényekkel ültették tele a gyerekek a Föld napja alkalmából.

Az Arany János iskola hagyományos diáknapjainak állandó szereplői az intézménnyel valamilyen módon kapcsolatban álló ismert sportolók, tudósok, közéleti emberek. Ebben az évben Hüttner Csaba válogatott evezős, Puzsér Róbert kritikus, valamint Schiffer Miklós stílustanácsadó fogadta el a meghívást. A vendégek gyermekkori élményeik mellett életfilozófiájukat is megosztották a hallgatósággal, s abban valamennyien egyetértettek, hogy az önmegvalósításhoz elengedhetetlen a kitartás és a tanulás.
Utóbbinak része a környezettudatosság elsajátítása is – emelte ki Patkó Lajos iskolaigazgató. Mint mondta, márciusban megkezdődött az iskola tankertjének kialakítása, méghozzá a régi tanítványok segítségével, akik most szülőként vesznek részt a közösség életében.
„Nemrégiben öt gyümölcsfát ültettünk, az épület környezetét pedig virágosítottuk. Most készült el a nagyobb veteményes, amelyben a napközisek különböző haszonnövényeket, fűszerféléket, zöldségeket ültetnek el, majd megfigyelik a fejlődésüket – beszélt a közelmúltról és a tervekről Patkó Lajos, aki szerint az újonnan elindított kezdeményezés sokrétű lehetőséget nyújt a környezettudatos nevelésre. – Az ökoszemléletű kertészkedés során a diákok elsajátítják, hogyan lehet egészséges élelmiszereket termelni úgy, hogy közben ne sérüljenek a természeti erőforrások, a talaj és az élővilág.” Az igazgató hozzátette, hogy a veteményezést követően málna-, szeder-, egres- és ribizlibokrokat telepítenek majd.
A diáknapi programok sora a műfüves pályán megtartott amerikaifutball-mérkőzéssel vette kezdetét, ez és a freestyle-show is sok nézőt vonzott, nem véletlenül. Kovács Sára világbajnok hasonlóan látványos fitneszbemutatóval szórakoztatta az iskola apraja-nagyját, valamint fellépett a Voice tehetségkutató résztvevője, Szécsi Böbe is. Az első alkalommal megrendezett hatórás fociban pedig az Arany legjobb csapatai mérték össze tudásukat.

M.