Ismét áll a Szani a János-hegy lábánál

Az 1996. októberi önkormányzati testületi ülésen 92 épület helyi védettségéről határoztak a képviselők. A listán egy olyan ház is szerepelt, amelyik már nem létezett a valóságban. „Hogyan kerülhetett fel a védendő épületek listájára egy nem létező épület...?” A kérdés a Hegyvidék újság tizenhét évvel ezelőtti tudósításában olvasható a Remete út 18. szám alatti házzal kapcsolatban, amelynek védetté nyilvánítását két egykori képviselő, a 2007-ben elhunyt, később posztumusz díszpolgári címmel kitüntetett Berczik Árpádné, valamint Salamin András kezdeményezte.
Salamin András helytörténészként egy izgalmas, hiánypótló kiadványt készített 1998-ban az eltűnt épület történetéről. A Szani című könyvében arról ír, hogy az 1885-ös születésű, idegorvosi diplomával rendelkező Révész Margit berlini gyakorlata után határozta el: önálló gyógypedagógiai gyermekszanatóriumot hoz létre a Zugliget egyik legszebb részén, a János-hegy tövében, a Tündér-szikla szomszédságában.
Nagy összegű kölcsönöket vett fel – apai kezességgel –, hogy álmát fiatalon (25 évesen) első férjével, Dósai Mihály pszichológussal megvalósítsa. 1910-ben megvásárolta a Remete út 18. alatt lévő – a visszaemlékezések szerint az 1870-as években épült – villát, valamint hozzá egy hatholdas ősparkot a Zugligeti út, a Csiga út és a Remete út által határolt hatalmas területen. A szanatóriumot – kezdetben csak tavasztól őszig, később egész évben – villamossal is könnyen meg lehetett közelíteni, ugyanis a park alsó, Zugligeti úti kapuja mellett épült ki az egykori villamos végállomása.A villában kisebb átalakítások után hamarosan megnyílt a gyógypedagógiai szanatórium, amely „ideges, gyengén fejlett, üdülésre szoruló vagy más okból otthon nehezebben nevelhető gyermekeknek és fiatalkorúaknak gyógyítása és nevelése” céljából kezdetben tizenöt gyereket tudott fogadni. A megvásárolt épület rövid időn belül kicsinek bizonyult, ezért egy 190 négyzetméter alapterületű toldaléképületet emeltek mellette.

Tanórák a szabadban

A Tanácsköztársaság idején államosították a szanatóriumot, amely Révész Margit vezetésével működött tovább, de az intézet tevékenységének ellenőrzésére Hrabovszky Józsefet jelölték ki. Az alapító és az állami felügyelő gyorsan megtalálta a közös hangot, olyannyira, hogy egymásba is szerettek. Miután véget ért a proletárdiktatúra, és Révész Margit visszakapta szanatóriumát, házasságot kötöttek. Itt született meg három gyermekük. Az intézmény igazgatását Hrabovszky József vette át, így felesége minden idejét szeretett hivatásának, a gyógyításnak, nevelésnek szentelhette.
A Szani sikerét igazolja, hogy a toldalékkal megnövelt eredeti villa is szűkösnek bizonyult, ezért több újabb melléképületet, illetve a Csiga út mentén egy másik házat is kialakítottak. A Hrabovszky-Révész családnak sem maradt itt elég hely, ezért a szanatóriumból átköltöztek a Remete út 16. alatt megvásárolt (ma is látható, országos védelem alatt álló) eklektikus villába. Az 1930-as években költöztek vissza, amikor a világválság az intézet működésében is éreztette hatását – ekkoriban kevesebb szülő engedhette meg, hogy a Szaniba járassa gyermekét.
Révész Margiték a szolgáltatások bővítésével küzdöttek a túlélésért, sikerrel: a gyógykezelést fizikoterápiás eljárásokkal egészítették ki, a magatartási problémákkal érkező gyerekeknek internátust hoztak létre, továbbá megszületett a ritkaságszámba menő, négyosztályos magán erdei iskola, ahol a tanórák jelentős részét a szabadban tartották. 1938-ban már ismét telt ház volt, a szanatórium és az erdei iskola mintegy hetven lakójáról huszonöt dolgozó (pedagógus, orvos és segítő személyzet) gondoskodott.

A hanyatlás évtizedei

A Szani a háború alatt is maximális kihasználtsággal működött, ám ez már nem a nyugodt alkotómunka, hanem a rettegés időszaka volt – sok zsidó gyermeket rejtettek el hamis papírokkal az erdőszéli épületekben. A megváltozott körülmények hatására az elfáradt szülőpár nem kívánta tovább üzemeltetni az intézetet, ezért 1946-ban két évre bérbe adta az épületegyüttest a JOINT néven ismert nemzetközi zsidó segélyszervezetnek, amely a háborúban megárvult gyerekeknek biztosított ellátást. Amikor 1948-ban lejárt a bérleti szerződés, az állam azonnal rátette kezét az ingatlanra.
Egy esztendőn át ipari tanoncok elszállásolására használták az épületegyüttest, majd a DISZ (Dolgozó Ifjúság Szövetsége, a későbbi KISZ, azaz a Kommunista Ifjúsági Szövetség elődje) rendezett be itt politikai iskolát. 1954-től szükséglakásokat alakítottak ki az épületekben, közös WC- és mosdóhelyiség-használattal. Az első lakók egyike volt a környéken jól ismert és kedvelt Turák család. Id. Turák László magyart tanított a Zugligeti Általános Iskolában, fia, ifj. Turák László pedig földrajz- és biológiatanárként, valamint túraszervezőként vált az iskola oszlopos tagjává.
Az egyre romló állagú épületek megóvására semmit sem költött az Ingatlan Kezelő Vállalat, így nem csoda, hogy azokat a 60-as években hivatalosan is bontásra ítélték. A Libegő építése miatt 1969-ben el is tüntették a Csiga út melletti házat, helyén ma a felvonó egyik tartóoszlopa áll. A 80-as években a szükséglakások többségéből végleges lakásokba költöztették az itt élőket. A megüresedő helyiségeket hajléktalanok foglalták el, akik nem vigyáztak semmire, amit csak lehetett, elégettek, tönkretettek.

A földdel egyenlővé

A XII. kerületi Tanács 1989-ben adásvételi szerződést kötött az Ingatlanbank Rt.-vel. A kerület nem kért pénzt az épületért, ennek fejében viszont kötelezte az új tulajdonost a városképileg védett házrész – az elsőként épült, völgy felőli villa – helyreállítására. A tulajdon tényleges átadására és bejegyezésére a kusza jogi helyzet miatt három évet kellett várni, ez idő alatt viszont az Ingatlanbank csődbe ment.
A területet a Resideál Rt. örökölte, amely a bemutatott elképzelések szerint szállodát és konferenciacentrumot valósított volna meg a régi villa felújításával és egy hozzá kapcsolódó, új szárny kialakításával. A hangzatos tervekből semmi sem lett, kiderült, hogy az üzleti érdek nem a helyreállítás, hanem egy üres telek értékesítése.
Megjelentek a helyszínen a bontóbrigádok, amelyek a tulajdonosra hivatkozva vittek mindent, amit csak tudtak. Bár a tulajdonos hivatalosan tagadta, hogy engedélyt adott volna a bontásra, nem tett semmit annak megakadályozása érdekében. Végül a Resideál életveszélyre hivatkozva bontási engedélyt kért, amit ugyan nem kapott meg, ám addigra a házat a földdel tették egyenlővé. A pusztítástól csak a zugligeti völgyre néző veranda négy öntöttvas oszlopa és a faornamentika egy darabkája menekült meg, ezeket Salamin András vitte el a kertjébe, abban bízva, hogy a díszek egyszer majd a helyükre kerülhetnek.
A Resideál által üres telekként eladott ingatlan későbbi tulajdonosai több kísérletet is tettek annak érdekében, hogy új, modern épületeket húzhassanak fel a területen, ám ezeket a kerület az érvényben lévő szabályok alapján nem támogathatta. A legutolsó tulajdonos, a Centrál Csoport végül 2010-ben olyan tervvel állt elő, ami a régi villaépület visszaépítését tűzte ki célul.
„Támogatta koncepciónkat a kerületi tervzsűri, amely kisebb módosításokkal jóváhagyta a terveket” – ismertette a 2011 végén megkezdett építkezés előzményeit a tervezéssel megbízott Omniber Kft. Kászonyi Gábor irodavezető és Pál Zsolt építész szakági tervező elmondta: az egykori szanatóriumi, egészségügyi funkció mai igényekhez igazodó újraélesztésére a kis alapterület miatt nem volt lehetőség, ezért három szinten, 540 hasznos négyzetméteren egy háromlakásos társasházat terveztek, amely igény esetén akár önálló családi házként, vagy követségi rezidenciaként is hasznosítható.

Már állnak a falak

Több mint 200 millió forintos ráfordítással 2012 közepére elérte az épület a szerkezetkész állapotot, azaz már állnak a falak, elkészült a tető, viszont hátravan még egyebek közt a homlokzat vakolása, festése, illetve a nyílászárók is hiányoznak. A tulajdonosok szerették volna ezen a készültségi fokon értékesíteni a házat, ami nem sikerült, ezért úgy döntöttek, további forrásokat biztosítanak a külső munkálatok befejezéséhez.
A tervezők szerint ezekkel a munkákkal jövőre elkészülhetnek, így kívülről hamarosan a száz évvel ezelőtti szépségét idézi majd a régi-új villa. A hajdani díszes veranda néhány különleges részlete már most is megcsodálható, például azok a szép, restaurált kovácsoltvas oszlopok, amelyek Salamin András kertjéből kerültek vissza az eredeti helyükre.

z.