Erőműnek kell lenni!

„Őrzők vagyunk. Az a legfontosabb feladatunk, hogy az évszázados kincset, amit örököltünk apáinktól, átadjuk a fiainknak” – válaszolta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója a Barabás Villa legutóbbi pódiumbeszélgetésén Kondor Katalin kérdésére, amely azt firtatta, milyen szerepet szán a Nemzetinek.
A társulat Tamási Áron darabjával, a Vitéz lélek bemutatójával nyitotta az új évadot. „Rátaláltam arra a darabra, amelyik a mi indításunkat fejezi ki. Olvasás közben hatalmas katarzist éltem meg, ha ennek egy része a színpadon is érvényesül, az már siker” – mondta a direktor.
Pályázatában az új igazgató azt ígérte, ezer szálon mozog majd a színház – emlékeztette Vidnyánszkyt Kondor Katalin. A kérdésre, hogy elvárás volt-e ez a pályázóval szemben, a színigazgató leszögezte: nem.
„Nagy a bizonytalanság abban, hogy milyennek kell lennie egy nemzeti színháznak, s ez nem csak Magyarországon vitatott. Ezért is szeretnék nemzetközi fesztivált szervezni a környező országok nemzeti színházaival, hogy közösen újrafogalmazhassuk színházaink szerepét. Ki kell nyitnunk a színházat! Már jártunk egy kijevi nemzetközi találkozón, hamarosan megyünk Szatmárnémetibe, Beregszászra, Debrecenbe. Mindenütt sugároznunk kell azt az erőt, amit Tamási Áron is képvisel. Erőműnek kell lennünk! – fogalmazott Vidnyánszky Attila, majd hozzátette, hogy minden magyar színház egységes vérkeringés része, ezért a Nemzeti az idén több határon túli magyar társulatot is fogad, csakúgy, mint például a békéscsabaiak, kaposváriak, veszprémiek vendégjátékát. – Így tudjuk a gondolatainkat, hitünket átadni. Jó kiinduló alap a párbeszédhez, hogy kölcsönösen nagyra tartjuk egymás tudását, művészetét.”
Fegyver nélküli polgárháború műbalhéjának nevezte Kondor Katalin az igazgatóváltást a Nemzeti élén. „Ha van érdekes téma az elmúlt negyven évben – reagált a beszélgetésvezető szavaira Vidnyánszky –, akkor az a cirkusz az, ami a Nemzetit körülvette: a felrobbantással kezdődő pávatánc, az egymást váltó bizottságok, aztán az, hogy nem akarták megépíteni, majd amikor mégis megépült, 2002-ben a baloldal einstandolta – de most eljött a pillanat, amikor a dolgok a helyükre kerülnek.”
A kérdésre, hogyan bírja a kritikát, lesújtó véleményt fogalmazott meg az igazgató: „Legalább tíz éve háborúzom a kritikával, a kritikusok zöme műveletlen, felkészületlen, prekoncepcióval ül be az előadásra. Többségük bukott rendező, színész vagy drámaíró. Majd’ tíz évig nem olvastam kritikát, most azonban rákényszerülök, hogy tudjam, mit írnak rólam, rólunk.”
S hogy lehet-e a publikumot nevelni? „Könnyű egyfajta gőggel a saját színházi eszmét erőltetni, de így hamar elveszítenénk a nézőt – fogalmazott Vidnyánszky Attila. – Nagy alázattal és a közönségre komolyan odafigyelve kell elkezdenünk a párbeszédet. Persze, ebben zsákutca lehet az is, ha bugyutaságokkal keressük a könnyű kegyet. Komolyan kell vennünk a nézőt és a feladatunkat. Már érezhető, hogy elindult a felemelkedés a színházi szakmában is.”

JE