Agavé és jukka: a forróság szerelmesei
Növényeink a nyári melegben csak kókadoznak, és az öntözést várják, különösen a legforróbb napokat viselik látványosan nehezen. Vannak azonban a hegyvidéki kerteknek olyan lakói is, amelyek ilyenkor érzik elemükben magukat, meg sem látszik rajtuk a tikkasztó hőség és a vízhiány.
Agavék
A görögül előkelőt jelentő agavé nemzetség mintegy 200 faja Észak-Amerikában honos, és a kaktuszokkal osztozik a legszárazabb, olykor sivatagi körülményekben. Legtöbb képviselőjét Mexikóban lehet megtalálni, onnan származnak a dísznövényként elterjedt fajok is. Az indiánok nagyra értékelték erős rostja és a leveleiből kivonható gyógyhatású készítmények miatt.
A mediterrán térségben sok helyen lehet találkozni a méteres levélrózsát alkotó, vaskos leveleket nevelő közönséges agavéval, amely olyan benyomást kelt, mintha őshonos lenne a Földközi-tenger mellékének köves, csupasz domboldalain. Képviselői hozzátartoznak a szicíliai tájhoz, a török Riviérához, és ott élnek az Akropolisz alatt is.
Ha maga a növény nem lenne elég feltűnő, akkor karvastagságú, akár 7-8 méter magas virágzata gondoskodik bőséges figyelemről. Az égbe törő virágszáron aztán kialakulnak az oldalhajtások, amelyek egyébként jelentéktelen, sárga virágok tömegét tartják szabályos szintekbe rendezve. A turisták csak megcsodálják az életerőtől duzzadó, hatalmas virágot, ám a helyieknek megmarad a termésérlelés utáni probléma is – amikor a feladatát betöltő törzs egyszerűen kidől.
A magokon kívül a növény más módon is gondoskodik utódairól: a levélrózsát idősebb korban számtalan sarj veszi körül, ezek a virágzás után elpusztuló tövet biztosan pótolják. Sok ilyen sarj vándorol szerte a világban a kíváncsi turisták poggyászában, aztán otthon gyökeret eresztve egy cserépben, vagy dézsában tengeti napjait.
A télen a szobában tartott növényke nem igényes, de a sötét hónapokat nehezen viseli, megnyúlt, gyenge leveleket nevel. Legjobb még talán a radiátorok mellé, a száraz melegbe tenni. Aztán nyáron megtáltosodik, és megállíthatatlanul törnek elő merev levelei, amelyek oldalán szúrós tüskék, végén pedig a hatékony önvédelem eszközeként egy erős tű fejlődik. Jobb ezektől óvakodni, és a gyerekek, háziállatok környezetéből eltávolítani a növényt.
Akinek nincs szerencséje sarjakat begyűjteni, könnyen hozzájuthat a növényhez a kertészetekben is, ahol ráadásul csíkos levelű változatokat is árulnak. A beszerzés egyik legbiztosabb módja, ha a kertészeti kiállításokon megjelenő kaktuszárusoknál érdeklődünk. Itt a növény nevelésével kapcsolatos információk mellett megtudhatjuk, mennyi agavé terjedt el dísznövényként. Többségük kis termetű, szabályos növekedésű, levélrózsájuk gömbbé áll össze. Sokukat az állatkertben, vagy a füvészkert gyűjteményében is megtaláljuk.
Jukka
Az agavéfélék családjába tartozó jukka nemzetséget magyarul pálmaliliomnak nevezik. A tudományos nevek terén a növénynek kitüntetett bőségben van része, hiszen a leginkább elfogadott Yucca gigantea mellett a Yucca guatemalensis és a Yucca elephantipes is használatban van.
A sok név jól leírja a növényt, amely Közép-Amerikából származik, és meglehetősen nagy. Az 50 fős nemzetség névadójának csak szerény kistestvére az a pálmalilom, amelyet jól ismerünk. Népszerűségét két tulajdonságának köszönheti: gyönyörű, fehér virágokat nevel, és elviseli a mérsékelt övi teleket, így kiültetve is megmarad.
Mifelénk néhány évtizede még ismeretlennek számított, csak nagyritkán lehetett találkozni vele a kertekben. Aztán az elmúlt évtizedekben csillaga olyan magasra ívelt, hogy még a város közterületein is elterjedt. Egyre több helyen lehet látni a gyalogosoktól elzárt kiültetésekben, sávok közötti csíkokban. Különösen nyár elején, amikor virágzik, szembetűnő, hogy tulajdonképpen mennyire sok van már belőle mindenfelé.
Beszerzése, nevelése és szaporítása hasonlít az agavééra, de fagytűrése miatt jóval kevesebb gondot okoz, és egész évben a kertben élhet. Ha napos helyet találunk számára, akkor igénytelen növényként évtizedekig virágzik mindenféle különösebb gondozás nélkül.
Mivel az öntözéshez sem ragaszkodik, az automata öntözők hatósugarán kívüli területeken is jól fejlődik. Talán egyedül az elhervadt virágok szárát érdemes levágni elvirágzás után. Sarjairól terjed, és tőosztással könnyen szaporítható is, ami a kerten belüli és a szomszédos kertekben történő terjedését is segíti.
(Barta)