Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Szakralis_uzenet

Szakrális üzenet

Hatodik alkalommal rendezte meg idén ősszel a Szakrális Művészetek Hete rendezvénysorozatot az Ars Sacra Alapítvány. Már az első programokkal az volt a szervezők célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegyék azokat a képzőművészeti kincseket, zenei különlegességeket, amelyek alkalmasak a lélek felemelésére.

A Barabás Villa galériájában megnyílt tárlaton a Kilencágú Korona művészcsoport alkotói olyan munkáikat mutatják be, amelyek mindegyike valamilyen módon szakrális tartalmat hordoz. A megnyitón Fonti Krisztina hegyvidéki alpolgármester emlékeztette a közönséget, hogy a csoport alkotásaival először 2010-ben találkozhattak a helyiek, akkor a Németvölgyi Általános Iskolában.
Bár erősen szentendrei kötődésű, két ismert hegyvidéki művész is tagja a Kilencágú Koronának: Orient Enikő és Makkai Márta munkái ezúttal is felismerhető stílusjegyekkel várják az értő közönséget. „Több műfajú válogatást mutat be a művészcsoport – mondta az alpolgármester. – Textileket, zászlókat, grafikákat, amelyek más tematikus kiállításokra, ünnepi alkalmakra, egyházi helyszínekre készültek. A Mi Atyánk szövege textilszalagokon, angyalformájú zászló és több elvontabb, filozofikus gondolatokat közvetítő, hittel, keresztséggel, vallással kapcsolatos mű fogadja a látogatókat. Az alkotásoknak olyan szakrális üzenete van az emberek számára, amivel talán sikerül megragadni őket, hogy kitölthessék életük tátongó űrjeit.”
Dvorszky Hedvig szerint a művészeti csoport „többször is erős nekirugaszkodással próbálkozott a szakrális ismeretek pótlásával, amire kevesen vállalkoznának. Így a tárlaton egy sor olyan különleges dolgot láthatunk, amit másutt nem, például a képző- és iparművészet határán mozgó műveket. Ezek az alkotók kiváló ismerői a textilnek.”
A köszöntőket a Solti György Zeneiskola két művésztanára, Zsida Ramóna és Juhász Monika hegedűjátéka tette még emelkedettebbé. Az október 5-ig látható kiállításon B. Csernyánszky Katalin, Czeglédi Júlia, Csovelák Edit, Katona Kata, Makkai Márta, Orient Enikő, P. Asztalos Mária, Sziráki Katalin és Tóth Gabriella munkáit láthatja a közönség.

(ai)