Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Haziallatokkal_nepesult_be_a_KIMBI_Ovoda

Háziállatokkal népesült be a KIMBI Óvoda

„Barátaink az állatok” címmel húsvét előtt a KIMBI Óvoda különleges projektnapokat szervezett, amelyeken szülők, valamint kerületi óvodapedagógusok is részt vettek. Az első napon a gyerekek otthonról hozott plüssállataikból kiállítást készítettek, és csipeszekből, dobozokból állatfigurákat fabrikáltak.
Másnap aztán igazi állatok érkeztek az óvodába. Néhányan bemutatták otthoni kis kedvencüket: hörcsög, nyúl, csincsilla, hal, valamint meglepő módon egy üvegben őrzött molylepke is feltűnt az aulában. Az egyik szülő háziállatokat – galambot, bárányt, tyúkot, kecskét – hozott saját tanyájáról a „simogatózoo” elnevezésű kerti foglalkozásra, amelyen a gyerekek kecskét fejtek, egy kisgidát pedig üvegből cumiztattak.
Az állatsimogatás mellett játékos feladványok is várták az óvodásokat: a „világutazoo” című állomáson Föld-térképre helyezték az állatok fényképeit élőhelyük szerint, valamint egy óriási jegesmedve-puzzle-t is összeraktak. A „tapogatózooban” az állati eredetű élelmiszerek tapintással történő felismerése volt a feladat, míg az „ugrándozoo” egy kis mozgásra adott lehetőséget, a gyerekek a pókok, krokodilok, rákok, kígyók, majmok mozgását utánozva haladhattak végig az akadálypályákon.
A népi bölcsesség szerint épp aznap szólalt meg először a kakukk és a pacsirta, ebből az alkalomból távcsöves madármegfigyelést szerveztek az udvaron. Nem tudjuk, sikerült-e az ifjú természetbúvároknak kakukkot vagy pacsirtát lencsevégre kapni, egy graffalóval azonban mindnyájan megismerkedhettek a „meseutazooban”: a nem túl félelmetes erdei szörnyről Julia Donaldson története alapján Piros Ildikó színművész mesélt. Aki minden feladatot teljesített, állomásonként állatos matricát választhatott, majd csoportonként a szülőkkel közös falatozás következett az otthonról hozott finomságokból és az FH Gasztro által biztosított ínycsiklandozó ételekből.Haziallatokkal_nepesult_be_a_KIMBI_Ovoda2A harmadik, egyben utolsó projektnapon Gyöngyösre utazott a KIMBI, ahol a Mátra Múzeum természettudományi kiállításait nézték meg az óvodások. Ezután kisvasúttal Mátrafüredre kirándultak, majd felmásztak a Dobogó-kő hegyen álló Kozmáry-kilátóba. A torony tetején már várt rájuk az óriásnyúl, pontosabban az a nyúljelmezbe bújt kísérő, aki húsvét alkalmából ajándékokkal lepte meg a gyerekeket.

z.