Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Uj_fak_a_gesztenyeskertben

Új fák a Gesztenyés kertben

Gerstl József kezdeményezésére tizenkét piros virágú gesztenyefa-csemetét ültettek el önkéntesek a Gesztenyés kertben. A Novotel főkertészének természetvédelmi akciójában az állandó vendégnek számító Mechatronikai Szakközépiskola és Gimnázium diákjai mellett sok kerületi polgár is részt vett, aki tenni akar a környezetért.

Huszonegyedik alkalommal szervezett környezetvédelmi programot a Gesztenyés kertben Gerstl József. A Novotel Budapest City főkertésze a park általa gondozott alsó részén immár két évtizede minden ősszel a környezetükért tenni akaró önkéntesekkel közösen összeszedi, majd a FŐKERT Nonprofit Zrt. segítségével elszállítja a fasor alatt felgyülemlett leveleket. Ennek köszönhetően a telet évről évre mind kevesebb aknázómoly vészeli át, amely a fehér virágú gesztenyefa legnagyobb ellensége.
Az avar begyűjtése mellett néhány éve alkalomszerűen gesztenyefákat is ültetnek, a piros virágú csemeték ugyanis ellenállnak az aknázómoly támadásának. Most áprilisban tizenkét többször iskolázott, aknázómolytűrő, három-négy méter magas példány került a viharokban kidőlt, vagy betegség miatt kipusztult fák helyére.
A Gesztenyés kertben meghirdetett közösségi akciók állandó résztvevőinek számító Mechatronikai Szakközépiskola és Gimnázium diákjai ásták ki az ültetőgödröket a sétány Alkotás utca és a Novotel garázslejárója közötti szakaszán. A faültetésre több mint százan jöttek el.
A vidám eseményt kísérő programban elsőként a SENSHI Karate Club tartott látványos bemutatót. A kezdeményezést hat fával támogató FŐKERT zrt. vezérigazgatóját, Szabó Józsefet képviselő Bíró Borbála elmondta, hogy már gyertyában állnak a fák, így megkezdődhet a park permetezése. Mint kiemelte, az állomány gondozása mellett időről időre szükség van fapótlásokra is, ezért karolta fel a cég a kezdeményezést, amely a fasor fokozatos rekonstrukcióját tűzte ki célul.
Mindezt Gerstl József azzal egészítette ki, hogy az akció természeti környezetünk védelmének fontosságára kívánja felhívni a figyelmet. Arra, hogy bátran szóljunk rá a fákat rongálókra, illetve a meleg nyári napokon egy-egy vödör vízzel frissítsük fel az utcai növényzetet.
Dr. Bálint György ezúttal nem tudott személyesen is jelen lenni a faültetésen, így levélben köszöntötte a résztvevőket. Az ország „Bálint gazdája” egyebek közt azt írta, hogy az Amerikából származó vadgesztenye az egyik legkedveltebb és legértékesebb díszfafajta: gyorsan növekszik, arányos koronát és szépséges virágzatot nevel, magjait állatok takarmányozására és gyógyszerkészítésre használják, őszi lombszíneződése pedig tovább fokozza a természet októberi színorgiáját. Sajnos, az aknázómoly megtizedelte az állományt, ezért fontos a kártevőnek ellenálló piros virágú fajta elterjesztése.
Az eseményt a Gödöllői Kutyasport Központ bemutatója zárta. A famentők és -ültetők számára a Novotel büféebédet biztosított.

sm.